ByeAlex bepöccent az X-Faktorban - Könyörögni kellett neki, hogy folytassa az értékelést

Drámai pillanatokkal zárult az X-Faktor Táborának első napja.

X-faktor tábor 1
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 2019-es X-Faktor ötödik hetében a versenyzőknek a tábor feladataival kellett szembenézniük, valamint a mentorok megkapták a saját csapatukat, és sor került az első székes kihívásra is: Dallos Bogi döntött mentoráltjai sorsáról, és választotta ki a hat mentorházas továbbjutót.

A korábbi évekhez hasonlóan a táborban háromfős csapatokra osztották a versenyzőket, az adott csapatok pedig előre kijelölt dalokat kaptak, amelyeket mindössze 24 óra alatt kellett megtanulniuk. Mivel idén rengeteg rapper jutott a táborba, őket külön kihívás várta: saját számot kellett írniuk egy megadott alapra. 

Nagy csalódások és nagy győzelmek

A tábor legnehezebb feladata a csapatmunka volt, amely több versenyzőnek gondot okozott. Akadt, aki már a legelején feladta inkább a játékot, és hazament. Tovább nehezítette idén a helyzetet, hogy az énekeseknek meg kellett tanulniuk egy koreográfiát is az előadott dalokhoz, hogy még erősebb legyen a színpadi produkciójuk.

Néhány csapat beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket, néhányan azonban óriási csalódást okoztak a mentoroknak. Voltak olyan versenyzők is, akik a zsűri kemény véleménye után kis híján feladták a versenyt. Ilyen volt például Horváth Jázmin is, aki a válogatón nyújtott erős produkciója után a zsűri szerint ezúttal unott volt a színpadon. Bár a lányt továbbengedték, utána zokogásban tört ki, és Dallos Boginak kellett a lelkére beszélnie, hogy ne adja fel a versenyt.

x-faktor-dallos-bogi

Marika néni, aki saját szöveget írt a Panic at the Disco High Hopes című dalára, szintén nem fogadta jól az elutasítást, azzal érvelt, hogy legalább még egy nap kellett volna az előadásra, és egy kis empátiát kért az értékelést közlő Dallos Bogitól.

 - Mária, eddig megvolt az empátia, viszont én most kezdem elveszteni - felelte az egyre feszültebb mentor.

Néhány versenyzőnek idén is felajánlották, hogy egyéni helyett csapatban folytathatják a versenyt. Végül három friss triót állítottak össze a mentorok: egy csupa lányokból álló és két rapperekből és énekesnőkből álló formációt.

Dallos Bogi a könnyeivel küszködve döntött

Miután befejeződtek a csoportos megmérettetések, kiderült, hogy melyik mentor melyik kategóriát képviseli majd a verseny további részében. Idén Puskás Peti kapta a csapatokat, aminek kifejezetten örült. Dallos Boginak is az a kategória jutott, amire vágyott, vagyis a lányok. Gáspár Laci kapta a 25 fölöttieket, ByeAlexhez pedig a fiúk kerültek.

Ezután rögtön el is kezdődött a játék székes része, amelyben a mentorházas továbbjutók sorsáról kellett döntenie Dallos Boginak. A szabályok idén is változatlanok maradtak. Hat szék várt a továbbjutásra méltónak ítélt versenyzőkre. Az énekesek egyéni előadásokkal győzhették meg a mentorukat, hogy érdemesek a mentorházra, és ha a székek megteltek, a már ülő játékosokat fel lehetett állítani, hogy új ember ülhessen le a helyükre.

A kihívás ebben az évben is drámai pillanatokat tartogatott, és a mentorok többször is összekülönböztek a döntés meghozatala közben. Dallos Bogi először ByeAlexszel szólalkozott össze, amikor mentortársa Tősér Bianka produkcióját méltatva kifejtette, a lány lett volna az első az eddigi versenyzők közül, akit ő leültet. Bogi úgy érezte, ezzel az ő döntéseit becsmérli.

- Akkor csináld te az én székes feladataimat - mondta.

ByeAlex ezek után megígérte, hogy innentől nem fog hozzászólni egyetlen produkcióhoz sem, és csendben fogja végigülni az adást. Szerencsére a feszültség nem tartott sokáig a két mentor között. A következő produkcióhoz a többiek unszolására ByeAlex is hozzátette a maga véleményét.

A lányok mezőnye különösen erősnek bizonyult idén, így Dallos Bogi kétszer is olyan versenyzőt állított fel, akit Gáspár Laci versenyben tartott volna. Kalányos Mária felállítása után, aki gyönyörűen énekelte el Pintér Béla Homokba írva című dalát, Gáspár Laci teljesen kiborult.

- Én nagyon bírtalak téged, és én tényleg próbáltam neked segíteni. És most csalódtam - mondta Boginak, akinek ez annyira rosszul esett, hogy könnyes lett tőle a szeme.

Horváth Jázmin is visszatért az előző gyenge produkció után. Dallos Bogi győzködésének köszönhetően mégsem adta fel a versenyt, azonban, bár sokkal jobban szerepelt, és először széket kapott mentorától, utolsóként mégis fel kellett állnia, hogy átadja a helyét Ács Cintiának.

x-faktor-lanyok

Ezzel kialakult a mentorházba jutó lányok csapata. A jövő héten az újrázó Ács Cintia mellett Dárdai Blanka, Bagdi Enikő, Bojás Eszter Anna, Antal Zita Melánia és a szintén veterán x-faktoros Huszár Aletta mérettetheti meg magát az élő adásba kerülésért.

Dallos Bogi elképesztően csinos bikiniben

Az X-Faktor mentora Instagram-oldalán számos bikinis fotóval örvendeztette meg nemrégiben a rajongóit. Az énekesnő a képeken úgy fest, mint egy modell.

Dallos Bogi bikinis bombázó - Az X-Faktor zsűritagja modell is lehetne

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük