Wolf Kati 6 éve költözött el férjétől: meglepő, a válással kapcsolatban mit mondott
Az énekesnő 19 évig élt házasságban, a mai napig jóban van volt férjével.
Wolf Kati majd húsz év házasság után döntött úgy 2018-ban, hogy két lányával elköltözik férjétől. A válás után azonban jó viszonyban maradtak, sőt, sosem beszélt negatívan egykori kedveséről. Ebben a témában pedig meg is van a kőkemény véleménye.
Wolf Kati a válásról
Tavaly ősszel mi is megírtuk, milyen jó kapcsolatot ápol továbbra is Wolf Kati volt férjével, akivel idén már hat éve, hogy külön mentek. Az énekesnő nyíltan beszélt arról, hogy gyermekeiket továbbra is együtt nevelik azóta, csak nem élnek együtt.
- Nem tehetjük meg a gyerekekkel, hogy nincs egy normális kapcsolatunk. Az, hogy nekik egymással közreműködő szüleik legyenek, az szerintem élet-halál kérdése - mondta a Nőj FEL! című podcastműsorban.
A válással kapcsolatban arra is kitért, mennyire nem ért egyet azzal, ha valaki negatívan beszél az exéről, meglepő őszinteséggel mondta el véleményét.
- Amikor az ember együtt van egy másikkal x évig, utána, amikor azt mondod magadnak, hogy „Hát, ez egy állat volt, egy borzalmas állat!”, akkor az magam felé is egy kérdés, hogy akkor én ki voltam. Mert én éltem ezzel az emberrel együtt. Valami nem stimmel. Vagy nem ő volt ekkora állat, vagy én is az voltam.
Földes Eszter dögös bikinis fotója: válása után így üzent
Földes Eszter elképesztően jó formában van. Kifogástalan alakját bikiniben mutatta meg, és a szinglilétről is írt.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Máthé Zoltán
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció