Ő Wolf András bájos felesége: a Séfek Séfe sztárja 11 éve imádja Andreát
Wolf András és felesége két fiút nevelnek, Tamást és Dávidot.
A főzőműsorok évtizedek óta a legnézettebb produkcióknak számítanak a televízióban szerte a világon. Számtalan témájú show közül választhatunk: a magyar felhozatal között ott van például A Konyhafőnök és annak VIP-verziója, ahol sztárok mérik össze a főzőtudományukat, az édesszájúak a Mestercukrásszal kapcsolódhatnak ki, a TV2-n futó Séfek Séfe című gasztrorealityben pedig profi és amatőr szakácsok egyaránt összecsapnak.
Utóbbinak 2021 szeptemberében indult el a harmadik szezonja a csatornán. Először 2017-ben láthattuk az izraeli minta alapján készült formátumot, amelyben ugyan a műsorvezető kiléte változott (az első és a harmadik évadban Ördög Nóra, a második évadban Liptai Claudia volt a háziasszony), a három séfből álló zsűri ugyanaz maradt.
Wolf András és bájos felesége
Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András döntik el, melyik versenyző étele érdemes a továbbjutásra. A három gasztroguru az elmúlt három szezonban bebizonyította, nem könnyű megfelelni nekik. Mindhárman éles nyelvű kritikusok, akik nem kímélik azokat, akik a főnyereményre pályáznak.
![sefek sefe 3 evad csoportkep](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3996/39969/399696/39969613_fc7cba6a99466b8859c888bdab9bbd5c_wm.jpg)
A három férfi közül egyedül Krausz Gábor magánéletébe kaphattunk eddig némi bepillantást, igaz, az ő feleségét senkinek nem kell bemutatni, Tóth Gabival 2019 óta házasok. Wolf András élete párjáról sokkal kevesebbet tudunk, egészen addig nem is láthattuk Andit, amíg fel nem tűnt a műsor egyik epizódjában.
![séfek-séfe-2](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3996/39969/399696/39969697_5bc693daa78264dfca9810dd2649ef68_wm.jpg)
A bájos nő is beállt a versenypult mögé egy különleges forduló erejéig, mindeközben pedig elárult némi információt arról, hogy profi szakács férje hogyan forgatja otthon a fakanalat.
- Azt gondolják az emberek, mivel Andris sok éve főz, és nagy szakember, a családja és a párja is jól főz. Hát nem! Teljesen hétköznapi a főzéshez való viszonyom. Andris szereti a főztömet, mindig dicséri. Azt is sokan gondolják, hogy biztosan sokat főz otthon. Ez sem így van - árulta el a nő Séfek Séfe adásában.
![andi-séfek-séfe](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3996/39969/399698/39969873_f978460f5eb8a5adc625c0edeb40cedc_wm.jpg)
Wolf András és kedvese egyébként 11 éve vannak együtt, házasságukból pedig két gyermekük született: Dávid és Tamás.
Gasztroguruk és párjaik
Azt mondják, "egy férfit a hasán keresztül lehet megfogni". Ám mi van akkor, ha a kiszemeltünk profi szinten mozog a gasztronómia világában? A magyar sztárséfek párjai erre a kérdésre biztosan tudják a választ, hiszen közös fotóikat elnézve tagadhatatlan, mennyire boldogok egymás mellett. Képes összeállításunkban a sztárséfek és szerelmeik közös fotóit gyűjtöttük össze.
Sárközi Ákos és gyönyörű, szőke felesége igazi álompár - Képeken magyar gasztroguruk és szerelmeik
Nézegess képeket!
Elolvasom![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455385_c1698cfd663aa968b02b12265ba2e843_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
![ordog-nora-nanasi-pal-batch](https://kep.index.hu/1/0/3792/37928/379286/37928689_2894137_1fd8c88405fc678971b5e8a1938d2b27_wm.jpg)
- sztár
- ördög nóra