Völgyi Zsuzsinak 40 évesen új szakma után kellett néznie – A Romantic énekesnője most ezzel foglalkozik

Völgyi Zsuzsinak alig akadt munkája 2020-ban, így teljesen új irányba fordult.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 2020-as esztendő nem várt akadályokat görgetett a szórakoztatóiparban dolgozók elé. A koronavírus kitörése után sorra zártak be a színházak, és a korlátozások miatt a koncerteket és fellépéseket is egymás után mondták le.

Év végére sokan döntöttek úgy, hogy nem ülnek tovább ölbe tett kézzel, jó páran vállaltak civil munkát, amíg saját szakmájukban nem tudnak tevékenykedni. Bódi Guszti és Gergely Róbert például a futárkodást választották átmeneti bevételi forrás gyanánt, míg Völgyi Zsuzsi olyan új munkakört talált magának, amelyet otthonából is el tud végezni.

Völgyi Zsuzsi új munkája

A 40 éves énekesnőt a közönség a 2000-es években a Romantic együttes tagjaként ismerhette meg, és azóta is a zenélésből keresi a kenyerét. Ugyan a múltban már eljátszott a gondolattal, mi lesz akkor, ha felhagy az énekléssel, a vírus minden tervét keresztülhúzta.

völgyi-zsuzsi-mokka
Fotó: TV2/Mokka

Még azelőtt megszerezte kulturális rendezvényszervező diplomáját, hogy életet adott kislányának. Ám, amíg nincsenek tömegrendezvények, ezt a tudást sem tudja hasznosítani, így teljesen új vizekre kellett eveznie, hogy fenn tudja tartani magát és gyermekét. 

- Egy olyan magyar cégnél vagyok üzletkötő-ügyintéző, amely a legismertebb énekeseket, zenekarokat, sztárokat fogja össze. Alig több mint havi ezer forintért bárki regisztrálhat, és sehol máshol nem látható magánéleti, zenei videókat láthat kedvencéről, aki ezért a szolgáltatásért pénzt kap. A nagy rajongótáborral bíró hírességek egész jól kereshetnek vele - mesélte a Blikknek.

A Mokka nézőit abba is beavatta, hogy mi volt a fő indoka az ideiglenes pályamódosításnak.

- A megélhetésünkről van szó. Ebben az évben nem voltak fellépések, csak lemondás. Az ember nem ülhet tétlenül, és nyilván a család segítségére nem lehet alapozni, nem várhatom el azt, hogy eltartsanak – magyarázta az adásban.

Völgyi Zsuzsi kislánya

Völgyi Zsuzsi három évvel ezelőtt adott életet gyermekének, akinek gyönyörű nevet választott, Glóriának keresztelte el kislányát. Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen gyönyörű kislánnyal büszkélkedhet.

Völgyi Zsuzsi hároméves kislányával nem lehet betelni: Glória szőke tündér

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük