Völgyi Zsuzsi kislányukkal elköltözött férjétől: emiatt ment tönkre a házasságuk

Völgyi Zsuzsi most beszélt először arról, miért nem él hónapok óta a férjével.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Völgyi Zsuzsi 2015 augusztusában ment feleségül Gáborhoz, akivel 15 évvel korábban már jártak, majd véget ért a kapcsolatuk. 2014-ben aztán újra találkoztak, és kiderült, hogy még mindig szerelmesek egymásba.

Régóta szeretett volna édesanya lenni, 2017 márciusában teljesült a vágya, megszületett Glória. Úgy tűnt, nagyon boldogok, ám az énekesnő a Borsnak azt nyilatkozta, tönkrement a házasságuk.

Völgyi Zsuzsi elköltözött a férjétől

A 39 éves sztár az esküvő után boldogan vágott bele férje örökölt házának felújításába, Gábor pedig, aki mindent maga csinált, azt tervezte, kislányuk az emeleten saját birodalmat kap. Glória érkezésére a babaszoba nem készült el, és a házban még ma is zajlik az építkezés. 

volgyi-zsuzsi
Fotó: TV2/Pénzt vagy éveket!

- Az esküvő óta folyamatosan épült valami, hol itt, hol ott botlottam törmelékhegybe, háborús körülmények között éreztem magam, állandóan féltettem Glóriát. 

A napilapnak azt mondta, egy májusi reggelen például arra ébredt, hogy a lebontott tető miatt a nappaliba beesik az eső.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Tavaly augusztusra felőrlődtek az idegeim, a saját és a kislányom érdekében édesanyámhoz költöztem. Akkor még azt hittem, legfeljebb néhány hónapra, amíg elkészül a fűtés, télen már újra otthon leszünk - mesélte a Romantic együttes énekesnője. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romantic 18 éve!

Zsuzsi Völgyi (@zsuzsi_volgyi) által megosztott bejegyzés,

Nem így történt: mivel hiába könyörgött a férjének, hogy borítsa fel a menetrendjét, és legfontosabb feladatként a lányuknak építsen egy biztonságos szobát, Völgyi Zsuzsi az édesanyjától végül nem haza, hanem abba a lakásba költözött, ahol az esküvője előtt élt. Itt Glóriának saját szobája van.

Sokat veszekedtünk, a távolság pedig úgy érzem, végleg szétszakított minket.

A válási papírokat még nem adta be, de úgy érzi, nincs visszaút, a házassága ráment a házfelújításra. 

Kunovics Katinka elképesztő fogyása

Volt, hogy Kunovics Katinka alatt 125 kilót mutatott a mérleg. Ez már a múlté, másfél év alatt 60 kilótól szabadult meg. Rá sem ismerni, döbbenetes a különbség régi és friss fotói között. Azt mondta, most érzi úgy, hogy igazán önmaga. 

A Romantic énekesnője 60 kilót fogyott - Fel sem ismerni fotóin Kunovics Katinkát

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük