Verebes Istvánnak durván beszóltak az utcán - Ezért mondták el mindennek
Verebes Istvánt a pénz motiválta, amikor a Heti Hetesben szerepelt.
Verebes István Jászai Mari-díjas színész a Heti Hetes első öt évadának állandó arca volt. Az esti kibeszélőshowban rendszeresen megtárgyalták a hét legérdekesebb történéseit, Verebes olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint például Havas Henrik, Jáksó László, Gálvölgyi János, Hernádi Judit vagy éppen Bajor Imre - utóbbi nagyon jó barátja volt. Az idén kereken 70. születésnapját ünneplő művész 1999 és 2004 között szerepelt a műsorban, ám öt év után úgy döntött, hogy kilép a gárdából. A Story magazinnak őszintén mesélt arról, mi is motiválta, amikor a Heti Hetesben szerepelt, emellett elmondta azt is, milyen dolgokat vágtak a fejéhez.
Számára a legfontosabb mindig is a színházi rendezés volt, de a rádiózást is nagyon szerette, ám a televíziózás sosem volt a szíve csücske.
A televíziózást nem szerettem, de abban volt a pénz, ami akkor jött, amikor kellett. Viszont belátom, kurvulás volt
- vallotta be őszintén Verebes, hogy a Heti Hetesbe elsősorban a pénz miatt járt.

A műsorban való szerepléséért kapott pénzből fedezte a nagyfia londoni egyetemét, így akkoriban nagyon jól jött neki a pénz, de inkább rákényszerült, hogy elvállalja a műsort, azonban - mint mondta - a rutinjának köszönhetően ez a nézőknek sosem jött át. Viszont a Heti Hetes sok kellemetlenséget okozott neki, de ő ezekre számított is.
- Nem okozott fizikai fájdalmat benne lenni, de tudtam, hogy milyen következményei lesznek. Nemcsak, hogy feketelistára kerülök politikailag, de megesett, hogy a Rózsadombon utánam szólt egy családos fiatalember a kávézóban, hogy "Légy átkozott, te szemét!". A Károly körúton pedig megállított egy másik, hogy "Szeretnélek leköpni!". Meg kellett kergetnem. A legjobb persze Havassal történt, egyszer ezt hallotta a háta mögött: "Tudod, ki ez? Az a bu...i abból a sz...ból." - emlékezett vissza, majd így folytatta:
- Túlságosan komolyan vették egyesek a műsort, mindkét politikai oldal felizgult tőle. Holott egyszerűen csak arról volt szó, hogy ott ül hat ripacs, akik szórakoztatják a nézőt és egymást.
Jáksó Lászlóra már rá se ismerni
A Heti Hetesből jól ismert Jáksó László 96 kilóról 72-re fogyott, így már szinte fel sem lehet őt ismerni a róla készült friss felvételen. Ha kíváncsi vagy, mi áll a drasztikus fogyása hátterében, az alábbi cikkünkben elolvashatod.
Jáksó László 24 kilót fogyott - Alig lehet felismerni
Jáksó László drasztikus fogyásának hátteréről beszélt.
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















