Verebély Ivánt mentő vitte az intenzívre - A 81 éves színész, csoda, hogy életben maradt

Verebély Iván karácsonykor került kórházba, öt hétig az intenzíven volt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Verebély Iván, Jászai Mari-díjas színész, kiváló komikus, ismert szinkronhang 62 éve szórakoztatja a közönséget. Azt csak kevesen tudják, hogy tavaly karácsonykor az intenzív osztályra került, ahol hetekig életveszélyes állapotban volt, csoda, hogy életben maradt, járni is újra meg kellett tanulnia - mesélte most először a Borsnak

- Kifogtam egy szívelégtelenséget, és a legsúlyosabb tüdőgyulladást egyszerre. Már az utóbbi is az a fajta volt, amit hatvan fölött nem szoktak túlélni. Öt hétig voltam a Honvéd Kórházban, a legszigorúbb intenzíven kezdtem. A fiam vitt be mentővel, már alig kaptam levegőt. Majd egy liter vizet csapoltak le a tüdőmből. Szívelégtelenségem volt, amitől két billentyűm tönkrement - mondta a napilapnak. 

verebely-ivan
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

A 81 éves színésznek újra meg kellett tanulnia járni, amiben nagy segítségére volt a családja. A gyerekei és az unokái mindennap meglátogatták, szó szerint az ő segítségükkel állt ismét talpra. Két és fél hónapig nem tudott játszani, a szíve most sem működik tökéletesen, de mostanra visszavette a szerepeit, így többek közt a My Fair Lady-ben is újra láthatja a közönség.

- Két szívbillentyűm is rosszul működik, az aortám is meszes, de a szívműtét az én koromban már nem jó ötlet - osztotta meg a napilap olvasóival.

Verebély Iván 40 fokos lázzal is játszott

Verebély Iván volt már életveszélyes állapotban: 1961-ben, miután elvégezte a Színművészeti Főiskolát, Miskolcon két napig negyven fokos lázzal játszotta el a Luxemburg grófja táncos-komikus főszerepét. Ezután vírusos szepszissel három hónapig élet-halál között lebegett a kórházban. Ekkor ismerte meg első feleségét, aki a folyosón ült. Két évvel később megszületett Cosima lányuk. 

2019. március 12-én a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Várkert Bazárban.
2019. március 12-én a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Várkert Bazárban.
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Később elváltak, Verebély Iván pedig 35 évvel ezelőtt újra megnősült. 26 évvel fiatalabb, második feleségével már 16 éve nem élnek együtt, de a mai napig jó barátok, orvoshoz is ő vitte a minap. Két gyermekük született, Marcell az RTL Klubnál kreatív producer, Fanni pedig stylist több televíziónál. Két unokája mellett van egy 11 éves dédunokája is, aki karácsonykor táncolt a Diótörőben.

A Szeszélyes évszakok sztárjai 

A Szeszélyes évszakok a 2000-es évek elejéig a Magyar Televízió egyik legnépszerűbb szórakoztató műsora volt. Kíváncsi vagy, mi van most a szereplőkkel?

Balázs Péter 50 éve imádja feleségét - Fotókon a Szeszélyes évszakok sztárjai és párjaik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük