Vastag Tamás a 2010-es X-Faktorral lett ismert - Az énekes most sofőrnek állt
Vastag Tamás énekesként és színészként most nem tud dolgozni, így önkéntes sofőrnek állt.
Vastag Tamást a 2010-es X-Faktorban ismertük meg. Az RTL Klub tehetségkutatójának első szériájában a nyolcadik élő adásban búcsúzott, amikor testvérével kellett párbajoznia. A szériát végül bátyja, Vastag Csaba nyerte meg.
Vastag Tamás karrierje a tehetségkutató után indult be igazán: 2012-ben Fonogram-díjat nyert az Őrizd az álmod című dalával, 2013-ban, 2014-ben, 2017-ben és 2018-ban is bejutott A Dal című műsorba. Nem csak koncerteket ad, a győri, a soproni és a békéscsabai színházban is számos bemutatója volt már.
Vastag Tamás önkéntes sofőrnek állt
A 28 éves sztár már kétszeres édesapa, Sándor Samu 2016 júniusában, Péter 2018 januárjában született. Mivel a világjárvány miatt nincsenek fellépései, több időt tud tölteni családjával, ugyanakkor szeretne hasznos tagja lenni a társadalomnak, ezért önkéntesnek állt: sofőrként koronavírusteszteket és eszközöket szállít kórházaknak. Mivel a világjárvány kitörése előtt egy étterem nyitására készült, szerencsére van tartaléka.
A Mokkában azt mesélte, egyik barátja arról gondoskodik, hogy a szükséges helyekre eljussanak a maszkok, védőfelszerelések és egyéb eszközök. Ezeket bizonyos esetekben felesleges teherautóval szállítani, mert elférnek egy robogón vagy egy átlagos személyautóban is. Az énekes felajánlotta, ő is szívesen beszáll az önkéntes sofőrök közé.
- Heti három nap sofőrködök, kedd-szerda-csütörtök napokon. A hétfő a logisztikai nap, amikor elosztják, melyik kórházakba, rendelőkbe kell eljutniuk a teszteknek. Én hétfő este látom, hogy a következő napokon hova kell mennem. Mi is úgy dolgozunk, mint az egészségügyi dolgozók, kéthetes váltásban, hogy ha valaki megbetegedne, akkor ne hordjuk szét a vírust az országban. Én körülbelül húsz kórházban jártam az elmúlt két hétben - árulta el a TV2 nézőinek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mivel ő is maszkban lép be a kórházakba, nem ismerik fel, kivéve a kiskunhalasi járványkórházban, ahol már többször járt. A hangja ugyanakkor el szokta árulni akkor is, ha a félig eltakart arca alapján nem is tudják, kicsoda.
- Volt, hogy hangról felismertek, és kérdezték, hogy "kérhetnék egy közös képet úgy, hogy két méterre állunk egymástól?" Mondtam: "Akkor nagyon messze kell állni a kamerával, de egyébként persze. Nem fog látszódni, hogy én vagyok, de oké".
A fennmaradó idejét sem tölti tétlenül: amellett, hogy a gyerekeinek épít homokozót, magaságyást a kertbe, vagy kertészkedik, a félkész kertes házuk építkezésén dolgozik egyedül, annak a munkálatai ugyanis leálltak a koronavírus-járvány miatt.
Malek Miklós egykor és most
Malek Miklóst akkor zárta szívébe az ország, amikor a 2010-ben indult X-Faktor egyik mentora lett. Az RTL Klub tehetségkutatójának három évig volt a zsűritagja, aztán visszament a tengerentúlra.
Friss fotón Malek Miklós - Az X-Faktor egykori zsűritagja világsztárokkal dolgozik
Malek Miklós amerikai karrierje Jennifer Lopez egy slágerével indult be.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- zámbó krisztián