Vastag Csaba majdnem bukta a 2010-es X-Faktor döntőjét - Így tudott mégis nyerni
Vastag Csaba annyira beteg volt, hogy egy hang sem jött ki a torkán.
2010-ben indult hódító útjára Magyarországon az RTL Klub tehetségkutató műsora, az X-Faktor. Azóta is hazánk egyik legsikeresebb produkciójának mondható, hiszen 2019-ben a kilencedik évad versenyzőiért izgulhattunk. Felejthetetlen pillanatokat és megannyi tehetséges énekest köszönhetünk a show-nak, akik nélkül ma szinte elképzelhetetlen lenne a magyar zeneipar.
Az első évad győztese, Vastag Csaba is szép karriert tudhat magáénak: előadóként számos díjjal büszkélkedhet, olyan színházi darabokban csillogtatta meg tudását, mint a Grease vagy a József és a színes szélesvásznú álomkabát, napjainkban pedig a legnagyobb világsztárokat faggatja a vörös szőnyegen Návai Anikó oldalán a Hello Hollywood riportereként.
Vastag Csabának nem volt hangja a döntő előtt
Az X-Faktorban aratott győzelme azonban nem sokon múlott. Szulák Andreának elárulta, a döntő előtt kérdéses volt, hogy egyáltalán színpadra tud-e lépni.
- Az utolsó héten mind influenzásak voltunk, és nem tudtunk próbálni egyáltalán. A magam részéről egy betűt nem tudtam megszólalni az utolsó estéig, és élő adásban derült ki, hogy egyáltalán el tudom-e énekelni a dalokat vagy sem - mesélte a Nyugi! Köztünk marad adásában.
Mivel a betegség miatt nem volt hangja, kénytelen volt egy alternatív módszert választani arra, hogy begyakorolja, mit és hogyan fog csinálni a színpadon.
- Mivel nem volt más lehetőségem, minden este elképzeltem magamban, hogy fogom csinálni: miután szétnyílik a LED-fal, hova megyek, hányas kamera jön majd a közelivel, mire fogok ráfordulni. Szépen végigjátszottam ezt magamban legalább tízszer, így mire odamentem, nagyjából tudtam már a dolgot.
Így fest most Malek Miklós
Malek Miklóst akkor zárta szívébe az ország, amikor a 2010-ben indult X-Faktor egyik mentora lett. Az RTL Klub tehetségkutatójának három évig volt a zsűritagja, aztán visszament a tengerentúlra.
Friss fotón Malek Miklós - Az X-Faktor egykori zsűritagja világsztárokkal dolgozik
Malek Miklós amerikai karrierje Jennifer Lopez egy slágerével indult be.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-kép: RTL/X-Faktor
OLVASD EL EZT IS!