Féltették Vastag Csabától a 15 évvel fiatalabb párját: Evelin édesanyja ezért aggódott
Amikor Vastag Csaba párjának családja megtudta, hogy Evelin az énekessel jött össze, rögtön aggodalmukat fejezték ki.
Vastag Csaba 2022 májusában címlapfotóval hozta nyilvánosságra, hogy új párra lelt: akkor azt nyilatkozta, hogy 15 évvel fiatalabb kedvesével már össze is költöztek.
Az első találkozásukkor érezték, közük lesz egymáshoz. Minél több időt töltöttek együtt, annál világosabban látták, egymásnak teremtette őket a sors. Augusztusban az eljegyzésre is sort kerítettek.
Vastag Csaba párjának édesanyja
Bár látszólag minden simán ment előre a kapcsolatukban, a megismerkedésük korai szakaszában egy nehézség azért akadt.
Evelin Zala megyéből származik, népes, tízgyermekes, konzervatív értékeket képviselő családból. Szerettei, különösen édesanyja, eleinte féltették az énekestől.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Egy pici községben, Galambokon nőttem fel. Anyukám kezdetben azt gondolta, hogy megégetem magam Csabival. Féltett a kapcsolattól, de szerencsére édesanyám aggodalma hiábavaló volt. Hamar rájött, hogy a vőlegényem érzelmei mélyek, és komolyan gondolja a közös jövőnket - mesélte a 25 éves nő a Meglepetés magazinnak.
Vastag Csaba Evelin által egy új családot is kapott. Szerelme anyukájával kifejezetten szoros kapcsolat alakult ki köztük. Nyáron együtt tettek el lekvárt, és az ünnepekre is közösen készülnek, hat kiló diót törtek fel és pucoltak meg hármasban.
- Igaz a mondás, hogy nézd meg az anyját, vedd el a lányát! Evelin anyukája olyan családi mintát és értékeket adott át a gyerekinek, amelyek számomra példaértékűek.
Vastag Csabáék eljegyzése
Vastag Csaba, amit csak lehetett, bedobott a lánykérésnél: szerenádot adott, rózsaszirmokat szóratott mindenhova, majd amikor feltette a nagy kérdést, csillagszórók villantak fel a háttérben.
Vastag Csaba és 15 évvel fiatalabb párja először együtt a tévében: az énekes így bukott le a lánykéréssel
Vastag Csaba párja, Evelin eddig nem akart tévés interjút adni, de a lánykérésről ő mesélt a Fókusznak.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- gyurta dániel
- rtl klub