Vastag Csaba barátnője: Evelin nem csak gyönyörű, több nyelven beszél
Vastag Csaba fülig szerelmes a gyönyörű és okos barátnőjébe, Evelinbe.
Vastag Csaba 2022. május 12-én jelentette be az egész országnak: ismét szerelmes, új barátnője a feltűnően szép Evelin.
Az X-Faktor első szériájának győztese 2020-ban szakított előző kedvesével, a Barátok köztből ismert Görgényi Fruzsinával, ezután körülbelül másfél évig volt szingli.
Vastag Csaba barátnője
Vastag Csaba és Evelin már az első pillanatban egymásba szerettek, ezt azonban csak később vallották be a másiknak. Az énekes a találkozásuk után SMS-ekkel bombázta a szépséget, akit ezzel le is vett a lábáról. Nem sokkal később Evelin már a koncertjeire is elkísérte a sztárt.
A szerelmespár nagyon hamar az összeköltözés mellett döntött, azt sem titkolják, közös jövőt terveznek, legalább négy gyermeket szeretnének. A negyvenéves sztár az RTL Klub Fókusz kamerái előtt szerepelt Evelinnel, ám interjút végül csak Vastag Csaba adott, Evelin nem szeretne szerepelni a médiában.
- Amit nagyon szeretek benne, a szépsége mellett, az a tradicionális neveltetés. Az a fajta értékrend, ami, azt hiszem, az én értékrendemhez leginkább közel áll. Nagyon fontos neki a tisztesség, a becsület, a család, az összetartozás. Nem utolsósorban most éppen paradicsomot és paprikát nevelünk otthon. Tehát még ebben is az én gyerekkoromra és neveltetésemre emlékeztet, hogy vannak olyan földi dolgok is, amikhez érdemes egy kicsit visszanyúlnunk - mesélte az énekes.
Mindketten nagycsaládban nőttek fel, hisznek a nagycsaládmodellben, a családi összetartásban.
- Hiszünk a jó neveltetésben, ezért nyilván a saját szüleink példáját és mintáját követve mi is ugyanezt szeretnénk tenni.
Vastag Csaba kedvese, Evelin korábban indult szépségversenyen, jelenleg tanul, de vállalkozást is vezet, valamint a magyar mellett több nyelven - angol, héber, beás - beszél folyékonyan. A fiatal nő eleinte nem szerette, hogy párja körül állandóan nagy a felhajtás, azonban idővel sikerült megbékélnie a helyzettel.
Gáspár Evelin otthona
A 27 éves hírességről köztudott, hogy édesanyjához hasonlóan imád főzni, így nem csoda, hogy legelőször a lakás konyháját mutatta meg a követőinek. Már ez az egy helyiség elárulja, igazi luxus szerelmi fészekbe költöztek kedvesével, a jóképű Attilával.
Kukkants be Gáspár Evelin luxusotthonába: jóképű párjával ide költöztek
Gáspár Evelin bepillantást engedett vadonatúj otthonába. Igazi álomkonyhával büszkélkedhet.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Klub/Fókusz