Vajna Tímea és párja szakítottak: Zoltánnal kapcsolatban tiszta vizet öntött a pohárba

Vajna Tímea elárulta, hogy már nincsenek együtt a milliárdos Zoltánnal.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hiába drukkolt sok barátja és ismerőse, Vajna Tímea és a milliárdos Zoltán szakítottak. Úgy tűnt, a néhai férje üzlettársával és egyben barátjával sok szempontból összeillenek, ám a kapcsolat zátonyra futott. 

A producer özvegye közösségi oldalán elárulta, hogy a Valentin-napot is egyedül töltötte, és többen tudni vélték, hogy már hetek óta szingli. 

Vajna Tímea és Zoltán szakítottak

"Szakítottunk" - Vajna Tímea szűkszavúan ennyit mondott a szárnyra kelt pletykákra reagálva a Blikknek

Először tavaly februárban nyilatkozott a férfival alakuló kapcsolatáról a Borsnak. Azt mondta, a férfi is tisztelte és szerette Andy Vajnát, akire bizonyos szempontból hasonlít is, sokszor úgy viselkedik, mint a néhai filmes. 

- Egy igazi gentleman módjára virágokat, ajándékokat küld, és úgy érzem, alakulóban van közöttünk valami. Most kimegyek Amerikába, később kijön utánam, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő - mondta akkor. 

A világjárvány miatt önkéntes karanténba kerültek Los Angelesben. Áprilisban az üzletasszony már nem titkolta, hogy szerelmes. Instagram-posztjában azt írta, eleinte barátok voltak Zolival, akire soha nem tekintett potenciális párjelöltként, amúgy is mindig volt barátnője, és a férfi sem kezdett volna ki vele, hiszen nagyon tisztelte Andy Vajnát. A fájdalmas gyászidőszak után viszont egymásra találtak, a férfinak köszönheti, hogy újra van kedve élni.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt követően azonban hullámvölgybe került a kapcsolatuk, a férfi egyedül utazott vissza Magyarországra. Vajna Tímea a Blikknek júniusban azt mondta, úgy érzi, a lelke másfél évvel férje halála után is gyászol, és nehéz nyitnia egy másik férfi felé. 

- Zoliban teljes mértékig megbízom, igazi lelki társak vagyunk a barátság mellett, de mégis inkább egyedül szeretnék most lenni. Az is új számomra, hogy egy fiatalabb férfi van mellettem, korábban mindig idősebb volt a párom. A jövőre bízzuk, hogy a magánéletben hogyan alakul a kapcsolatunk Zolival.

Úgy tűnt, végül mégis együtt képzelik el a jövőt, sok szép helyre utaztak együtt, tavaly év végén Hawaii is az egyik úti céljuk volt, illetve síelni is voltak Aspenben. Többen tudni vélték, hogy közös lakást is keresnek Budán, a hazai elit számára épült luxustársasházban, és Zoltán csak az ügyintézés miatt utazott haza Kaliforniából, de Vajna Tímea eloszlatta az ezzel kapcsolatos reményeket. 

- Zoli saját magának vásárolta a lakást, és a lakóparkba költözött. A hagyatéki tárgyalás már lezárult ugyan, ám az állampolgárság és a cégek irányítása miatt Amerikában kell maradnom - árulta el a Blikknek.   

Vajna Tímea vagyona

A Forbes idén is összeállította a leggazdagabb magyarok listáját. A 2020-as adatok alapján a TOP 50-es listát Mészáros Lőrinc vezeti 479,4 milliárd forinttal, a második Csányi Sándort 393,4 milliárddal, a harmadik Veres Tibor 258,6 milliárddal. A február elején közzétett listára Andy Vajna özvegye is felkerült, ráadásul nem is sereghajtóként.

Kiderült, Vajna Timinek hány milliárdos a vagyona - A TOP 50 leggazdagabb magyar között van

Vajna Tímea is felkerült a Forbes TOP 50 leggazdagabb magyart felsoroló listájára.

Elolvasom
Ezt is szeretjük