Vajna Tímea szívszorító szavakkal búcsúzott ma délelőtt Andy Vajnától
Vajna Tímea megható szavakkal búcsúzott férjétől.
Családja kérésére ma zárt körben búcsúztatják Andy Vajna filmproducert, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost. Délelőtt 11 órakor kezdődik a szertartás a Fiumei Úti Sírkert 19-es parcellájában. A 200 négyzetméteres díszpavilon környéke már megközelíthetetlen, csak a meghívottak juthatnak át a biztonsági őrökön. A Miniszterelnökség kérte fel a Fiumei Úti Sírkertet kezelő Nemzeti Örökség Intézetét Andy Vajna állami temetésének bonyolítására, az esemény biztosításáért pedig a Köztársasági Őrezred és a Kormányőrség felel - írta ma reggel a Blikk.
Arnold Schwarzenegger magángépe szerda este landolt Ferihegyen, a világhírű színész is beszédet mond a temetésen.
- Andy Vajna hatalmas sikereket ért el pályafutása során, ő az amerikai álom megtestesítője. Nagyobb filmeket készített Hollywoodban, mint a nagy stúdiók. Emellett nagy szíve is volt, ezért is szerettem őt - mondta a 71 éves világsztár a Fókusznak a reptéren.
Vajna Tímea férje halála óta Andy Vajna és azon világsztárok közös fotóival állít emléket néhai férjének, akik együtt dolgoztak vele. Ma délelőtt szívszorító szavakkal a fájdalmát írta ki magából, mit érez férje váratlan elvesztése után.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!