Gergely Róbert édesanyja a Magyar Televízió sztárja volt: Vajek Jutka 84 évesen a Balatonnál él
Vajek Jutkáért rengetegen rajongtak a ’70-es években. A Magya Televízió gyönyörű riportere így él napjainkban.

Vajek Jutka három évtizeden át dolgozott a Magyar Televíziónál. A ’70-es években igazi sztárnak számított, ő mégsem tartotta magát soha annak. Szerette a munkáját, és nagyon hálás a tévének, hiszen általa ismerte meg a nagy szerelmét.
Első házassága válással végződött. Ebből a frigyből született két gyermeke, Andrea és Gergely Róbert. Második férjével kollégák voltak a híradóban, míg ő maga riporterként, Burza Árpád operatőrként dolgozott.
Vajek Jutka a Balatonnál
A férfi 93 évesen 2020-ban hunyt el. Vajek Jutka a Best magazinnak mesélt az elvesztéséről, az utolsó percekig Árpád mellett maradt. Elárulta, nagyon hiányzik neki néhai hitvese, akivel 45 évig voltak házasok.
- Gyakran mondogatta, hogy szerinte hamar vége lesz. A halála után tudtam meg, a barátainktól az utolsó este el is köszönt. A legendás Gizi-féle túrós csuszát olyan kivételes jó étvággyal habzsolta be, mint még soha.

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
Vajek Jutka arról is beszélt, hogyan telnek a napjai manapság. A fővárostól távol, a Balatonnál él.
- Vannak barátaim, Gizussal és a férjével, Gáborral egy házban lakunk itt, Siófokon. Egyke voltam, mindig szerettem volna testvért, időskoromra ők lettek az én testvéreim.
Bár úgy érzi, még lenne ereje a munkához, azt vallja, nem kell egy életen át dolgozni. A hétköznapjai így sem unalmasak, kutyája gondoskodik a mindennapos aktivitásról.
- Jól vagyok, sokat olvasok, szeretek főzni, van egy aranyos társam, Opo kutyám. Őt kilenc éve hoztuk el a menhelyről, azóta naponta két-három kilométert sétálunk a jó levegőn. Ő az én gyógyszerem.
Benkő Péter és 31 évvel fiatalabb felesége vidéki élete
Benkő Péter 13 éve él egy tanyán. Annak idején a pilisi Annavölgyben lelt rá mesebeli otthonára, a házat erdő öleli körül. A birtok igazi béke szigete, ami távol van a világ zajától. Imádja a lassú, csendes hétköznapokat, amelyeken boldogan osztozik feleségével, Klaudiával.
Benkő Péter 13 éve él tanyán: erdő öleli körbe a színészlegenda otthonát
Benkő Péternek kicsit sem hiányzik a nagyvárosi nyüzsgés. Mesebeli környezetben telepedett le.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Mokka
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- magyar televízió