Kétszer is újra kellett éleszteni! Vágó István megrázó történetet mesélt az édesapjáról

Ismerd meg te is Vágó István szívszorító történetét.

R. Kárpáti Péter Élet az élet után - Halálközeli élmények Magyarországon című könyve a hasonló című hatrészes dokumentumfilm-sorozat alapján készült.

Fotó: Gergely Bea

R. Kárpáti Péter, a dokumentumfilm rendezője, producere, az interjúk készítője a tényszerűségre törekedve tárja fel könyvében mindazt, amit a halálközeli élmények jelenségköréről a 21. század elején tudni lehet.

Nem célja a halál utáni bárminemű létezés tagadása, igazolása, megkérdőjelezése vagy misztifikálása, de kíváncsi volt, hogy mit gondolnak a jelenségről a különböző tudományterületek neves képviselői, és azok a hírességek, akiknek ad a véleményére.

Több ember tapasztalja meg, mint gondolnád

- Viszonylag kevés hiteles forrás érhető el e sokakat érdeklő és vitatott témakörben, úgy gondoltam, érdemes lenne utánanézni, és közzétenni a lehető legtöbb ismeretet a halálközeli élmények jelenségköréről. Az ország különböző pontjain forgatva meglepő felismerés volt számomra, hogy lényegesen többen vannak ma Magyarországon azok, akik saját tapasztalattal rendelkeznek e témában, mint azt korábban feltételeztem - mesélt R. Kárpáti Péter a forgatás tapasztalatairól.

Vágó István apjával kapcsolatos élményét osztotta meg

- Nem tudom, hogy van-e élet a halál után. Mindenesetre annak tulajdonítok nagyobb valószínűséget, hogy nincs, ugyanis nincs arra vonatkozó konkrét információm, arra vonatkozó tényanyag, hogy lenne - fejti ki a kötetben Vágó István szkeptikus hozzáállását. - Édesapámnak sajnos volt már halálközeli élménye.

Ő különös módon halt meg először, aztán visszahozták mesterséges lélegeztetéssel. Magához tért a klinikai halálból. Aztán lábadozott, egy picit felépült. Ez külföldön történt, úgyhogy már indultak is haza, amikor ismét megtörtént vele, és ismét visszahozták. Nos, én beszéltem édesapámmal ezekről a dolgokról - már akkor is elég szkeptikus voltam, ezt be kell vallanom -, és kérdeztem, hogy voltak-e halálközeli élményei.

Ő arról számolt be, hogy nem voltak. Az egész eset egy repülőtéren zajlott, és azt mondta, hogy arra emlékszik, hogy felszállt a repülőgépre, és onnantól semmire, egészen az újjáéledéséig. A második esetnél sem volt halálközeli élménye. Tapasztaltam tehát, hogy miről számol be valaki, aki kétszer is meghalt már. De ez csak egy eset, még akkor is, ha az édesapámról van szó. Ha valaki ezt a kérdéskört ki akarja vizsgálni, meg akarja tudni konkrétan, hogy az ilyen típusú eseteknél mi történik, akkor szerintem egy átfogó kutatást kell, hogy végezzen egy előre meghatározott úgynevezett protokoll szerint.

Akik szintén megszólalnak a könyvben

A kötetben további híres gondolkodók szólalnak meg, szkeptikus vagy elfogult, de minden esetben őszinte módon.

A kötetben megszólalnak:

dr. Bárdos György neurobiológus professzor, Benkő László zenész, dr. Garamvölgyi László igazgató, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, Jókai Anna író, dr. Keller Éva igazgató, Igazságügyi és Orvostani Intézet, Molnár Piroska színművész, dr. Papp Lajos szívsebész, Paulinyi Tamás író, PSZI-kutató, Réz András esztéta, dr. Székely László szívsebész, dr. Szűcs Ferenc teológus professzor, Vágó István, a Szkeptikus Társaság volt elnöke, dr. Vekerdy Tamás pszichológus és az átélők.

Cikkünk a Élet az élet után - Halálközeli élmények Magyarországon című könyv alapján készült.

A mű R. Kárpáti Péter  hazai szakértőkkel, ismert személyiségekkel és átélőkkel folytatott beszélgetéseit tartalmazza - pro és kontra. Az azonos témájú dokumentumfilm rendezője, producere, az interjúk készítője a tényszerűségre törekedve tárja fel könyvében mindazt, amit a halálközeli élmények jelenségköréről a 21. század elején tudni lehet.

Kiadja a Kossuth Kiadó.
Ára 2990 forint.
A könyvet itt tudod megrendelni!

Miért is olyan izgalmas és misztikus ez a téma?

A halállal kapcsolatban nem csupán az életből való távozás tudata nehéz, de legalább annyira fájó a szeretetkapcsolatok visszavonhatatlan szétszakadása. De elgondolkoztál-e valaha azon, hogy eltávozott szeretted lelke, lénye tovább él-e, és ha igen, vajon mi történik vele?

7 tárgy a lakásban, ami bevonzza a balszerencsét - Jobb, ha megszabadulsz tőlük!

Nézegess képeket!

Elolvasom

A halál vajon a mindenkori létezésünk végét jelenti? Vagy csupán a földön eltöltött életünk fájó záróakkordja? A korábban tabuként kezelt témában egyre gyakrabban látnak napvilágot beszámolók, kutatási eredmények, zavarba ejtő tapasztalatok. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy van-e élet a halál után?

Tények a halálközeli élményekről:

A halálközeli élmény, létező emberi tapasztalat, amelyről a klinikai halál állapotából visszatért emberek számolnak be.
A halálközeli élmények leírásai rendkívül nagy hasonlóságot mutatnak egymással, függetlenül a tapasztaló személy nemétől, életkorától, társadalmi, kulturális és földrajzi elhelyezkedésétől, vallásosságától, vagy attól a történelmi kortól, amelyben a személy él.
A halálközeli élmény - mint jelenség - léte társadalmilag nem tagadott, de annak magyarázata, véleményezése markánsan eltérő.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük