Tudod ki ez a cuki, szőke gyereksztár? Ismert magyar színésznő lett belőle

Ullmann Mónika 1976-ban, háromévesen kezdett el szerepelni mozifilmekben és televíziós produkciókban. Nem csak a vásznon lett gyereksztár, az Írtam a bátyámnak egy dalt című számmal részt vett az 1981-es Táncdalfesztiválon, egy évvel később a Moncsicsi című dallal aratott nagy sikert. 

Fia nem bánja, hogy nem gyerekként kezdte a színészi pályát. Miller Dávid szerepelt több filmben és sorozatban, énekesként és műsorvezetőként (Reggeli, X-Faktor) is ismert. Anya és fia az V. Budapesti Klasszikus Film Maraton kapcsán meséltek a Feminának a magyar filmekhez kapcsolódó emlékeikről.

Ullmann Mónika gyerekkori filmjei

- A Janikovszky Éva könyvéből készült, 1979-es Égigérő fűben olyan színészlegendák is szerepeltek, akik már nincsenek köztünk, így például Zenthe Ferenc, Dajka Margit, Hacser Józsa, Csala Zsuzsa, Szilágyi István. Emlékszel valamire erről a forgatásról?

- Ők nemcsak csodálatos színészek, hanem remek emberek is voltak. Mindenki nagyon kedves volt velem, felnőttként kezeltek. A legszorosabb kapcsolatom Palásthy Györggyel, a film rendezőjével volt, aki utána nagyon sok filmjébe vitt tovább. 

- Ugyanebben az évben mutatták be a Mese habbal című filmet. Bodrogi Gyula és Pogány Judit játékát, reméljük, sok évig élvezhetjük, de Páger Antal és Őze Lajos, Csákányi László és Pécsi Ildikó már nincsenek az élők sorában. 

- Erről és a legtöbb kisgyerekként forgatott filmről olyan emlékeim vannak, amiket később osztottak meg velem a színészek. Amikor már felnőttként játszottam együtt a színházban Bodrogi Gyulával, ő mesélt egy sztorit a Mese habbal című filmről. Volt benne egy nagyon hosszú jelenet, amiben nekem elég sok dolgom volt. Miközben nekem magyarázott a rendező, Bodrogi egy zongoránál ült, fogta a fejét, és arra gondolt, soha az életben nem megyünk haza, mert ez a kis emberke biztosan nem tudja megcsinálni a rengeteg instrukciót a jelenetben. Aztán csodálattal nézett rám, mert elsőre sikerült. 

- Palásthy György rendezővel az Égigérő fű után a 1981-ben készült Szeleburdi család című vígjátékában is dolgozhattál együtt, ahogy a kor másik ismert gyereksztárja, Ábel Anita is. Erről a forgatásról milyen emlékeid vannak? 

- A Szeleburdi családot nagyon-nagyon szerettem, mert általában a forgatásokon olyan sok gyerek nem volt, sőt: egy vagy kettő. Ebben a filmben viszont sok gyerekszereplő játszott, szerettünk bandázni, és fontosnak éreztük magunkat. Szerintem mindenki élvezte a gyerekszínészek közül. Anitával többször találkoztam a forgatásokon. Cselli volt a beceneve, így hívta az anyukája, és ez nekem nagyon tetszett. Civilben ugyan nem találkoztunk, csak a forgatáson, de az nagyon intenzív, közeli viszony volt. A mai napig, ha összefutunk valahol, másként viszonyulok hozzá, mint egy másik kollégához. 

- Bujtor Istvánnal kicsi gyerekként és felnőttként is dolgoztál együtt. Milyen embernek ismerted meg?

- Bujtor Istvánnal nagyon szerettem forgatni, végtelenül kedves ember volt. Csodálattal néztem fel rá, és nem csak azért, mert nagyon magas férfi volt. Biztonságban éreztem magam mellette. Később felnőttként is dolgoztam vele együtt. Nekem csak jó emlékeim vannak gyerekszínész koromból, és

szerintem azért lettem színész, mert ez a sok jó élmény nem engedett el a szakmától, csak egy rövid időre, amíg a Balettintézetbe jártam, és táncos voltam. 

- Hollywoodban sok gyerekszínészt tönkretett a korai siker, sokakat ki is használt az álomgyár - vagy egyeseket épp a szüleik. Bár a magyar viszonyok mások voltak a hetvenes-nyolcvanas években, rád hogyan vigyáztak?

- Az itteni filmes világ egészen más volt, nagyon zárt, mindössze két televíziós csatorna. Mindenki ezeket a filmeket nézte, és mivel ezek jó filmek, mindig nagyon sok szeretet vett körül. Ha az utcán utánam kiabáltak, hogy „Itt ez a kislány a tévéből!”, azt nem nagyon szerettem, de megoldottam magam ezt az idézőjeles problémát.

Amikor csörgött a telefon, hogy forgatni kell menni, mindig volt kedvem, örültem, hogy mehetek játszani. Az egész egy nagy játék volt. Remélem, ezt megőriztem a mai napig is, mert a színészet persze komoly koncentráció, szövegtanulás, sok lemondással jár, de alapvetően egy játék, amit a mai napig nagyon szeretek csinálni.  

- Érezted előnyét vagy hátrányát a gyerekszínészi múltnak, amikor ’93-ban a felvettek a Színművészetire?  

- Az első filmemet háromévesen Szinetár Miklóssal forgattam, és nem Magyarországon. A szüleim nem tudtak velem jönni, rábíztak, hogy vigyázzon rám. Ő volt a Papika. A Színművészetin aztán ő lett az osztályfőnököm. Semmilyen hátrányát nem éreztem a gyerekszínészségemnek a főiskolán, sőt jöttek velem szembe a tanárok, és többen mondták: „Úristen, tudod mikor ültél először az ölemben ezen és ezen a forgatáson?” Szerintem jó szívvel emlékeztek rám. 

- Mik voltak az első magyar filmek, amiket megmutattál a fiadnak, Dávidnak, és miért éppen ezeket?

- Mint nagyon sok családban, a Süsüvel kezdődött, és mutogattam neki magyar rajzfilmeket, de nem kellett erőltetni őket, mert a Szaffi, a Ludas Matyi, a Hófehér vagy a Macskafogó emlékezetes alkotások. A mai napig, ha valamelyiket valahol elcsípi, biztos, hogy megnézi. És az volt bennük a jó, hogy ezek közös élmények voltak, én is ugyanúgy élveztem, mint ő. 

- Dávid, neked mik az első, kedves emlékeid, amik magyar filmekhez kötődnek? 

-Természetesen gyerekként először a rajzfilmekkel találkoztam. Azon belül is a Süsüvel, amit mai napig az egyik kedvenc mesémnek tartok. Aztán később csatlakozott a sorhoz a Szaffi és a Macskafogó. Ezeket egyébként évről évre újra nézem. Emlékszem, amikor először találkoztam élőben Bodrogi Gyula bácsival, csak annyit tudtam neki mondani, hogy „Süsü”.

- Mi volt az első film, amiben édesanyádat láttad, és milyen élmény volt? 

- Az Égigérő fűben láttam először. Túl kicsi voltam, nem emlékszem a reakciómra, de anya azt mesélte, hogy amikor először tűnt fel a képernyőn a filmben, és mondta nekem, hogy az a kislány ott ő volt, akkor csak megrántottam a vállam, és kimentem játszani az udvarra. Valószínűleg nekem mást jelentett akkor őt nézni, nekem az anyukám volt, nem egy színésznő.

- Milyen érzés édesanyádat bájos, cuki, szőke kislányként látni a hetvenes években készült filmekben?

- Mostani fejjel nyilván teljesen más. Igazából, amikor nézek egy filmet, én látom mögötte a stábot is. Próbálom érezni, hogyan valósultak meg a jelenetek, milyen lehetett a hangulat a forgatáson. Amikor anyát nézem egy régi filmben, kicsit irigy is vagyok, hogy micsoda élmények lehettek ezek gyerekként. Milyen hihetetlen utazás lehetett ez neki, és milyen vérprofin kezelte! Persze ennek is megvan az árnyoldala, mint mindennek, de azért a forgatások ilyen színészekkel, ilyen stábbal akkor gyerekként, hát az fantasztikus lehetett.

- Ötéves korod óta zenélsz, több sportág is fontos szerepet játszott a gyerekkorodban, édesapád, Miller Zoltán is színművész. Gyerekként nem szeretted volna kipróbálni magad a kamera előtt vagy a színpadon?

- De, szerettem volna, viszont nem bánom, hogy nem így lett. Szerepeltem Koltai Róbert Világszám című filmjében, az nagyon jó volt, bár nekem még ott más dolgom volt. Nem baj, hogy engem később kapott ez el.

- Miért döntöttél úgy, hogy Londonban tanulsz színészetet? 

- Mert féltem, hogy itthon nem vesznek fel. De attól is tartottam, ha mégis felvesznek, akkor még négy-öt évet iskolába kell járnom. Nem akartam várni, szerettem volna minél előbb nekiállni dolgozni, hogy minél gyorsabban kiderüljön, van-e ebben a világban egyáltalán keresnivalóm, vagy nincs. Meg szerintem az is közrejátszott, hogy nem voltam benne biztos, el tudnának-e vonatkoztatni egy magyar színészképző intézményben attól, hogy kik a szüleim. A saját utamat szerettem volna elkezdeni járni.

Szász Marci, az egykori csodagyerek ma

Csodagyerekként lett ismert a ’90-es évek közepén. Két és fél éves korában magától megtanulta a betűket, két hét alatt megtanult írni. Megvolt az esély, hogy csodafelnőtt lesz belőle, aki akár Nobel-díjat is kap, de arra is, hogy kisiklik az élete, és harmadik lehetőségként, hogy rivaldafénytől mentes, civil életet él. 

Cover-fotó: Profimedia

• sztár
• ullmann mónika
• gyereksztár
• 70-es évek
• 80-as évek
• színésznő
• anya és fia
• miller dávid
• színész
• interjú
• exkluzív
• Hazai sztár