A mi kis falunkban öregasszony - Valójában ilyen gyönyörű a 60 éves Tóth Enikő
Tóth Enikő, A mi kis falunk Zömbiknéje hatvanévesen is gyönyörű.
Az 1959. szeptember 11-én született Tóth Enikő A mi kis falunk című sorozatban Pajkaszeg egyik öregasszonyát, Zömbiknét alakítja. A színésznő a civil életben mosolygós és hatvanévesen is gyönyörű nő.
Az 1977-es Ki mit tud?-on szerepelt először a televízióban. Ugyanebben az évben vették fel a Színművészetire, ahol 1981-ben diplomázott, és rögtön szerződtette a Madách Színház. Több mint 300-szor volt szexi cica a Macskákban, de emlékezeteset alakított a Salemi boszorkányok, a Jutalomjáték, a Játék a kastélyban vagy A makrancos hölgy című darabokban is. Egyik legnagyobb sikere a Páratlan páros, amit több mint 25 éve játszik a színpadon. Az 1985-ben bemutatott alapdarabban és a 2002-ben debütált második részben is ő alakítja Barbara Smitht. Jelenleg a Madách, a Játékszín és a Pesti Magyar Színház több darabjában is játszik.
Szépségére a filmesek is hamar felfigyeltek, már főiskolásként is forgatott tévéfilmeket. Gyönyörű nőknek adja a hangját is, ő Julia Roberts állandó magyar hangja. Először a Micsoda nő!-ben szinkronizálta, és a szinkronrendező azért választotta őt, mert nevetésük és temperamentumuk hasonló. Catherine Zeta-Jonest is ő szinkronizálja, de ő szólaltatja meg a Váratlan utazásban magyarul Oliviát, a Quinn doktornőben a címszereplőt, a Megperzselt szívekben Hélènét, a Guldenburgok örökségében Carinát is.
A mi kis falunk hatalmas siker a nézők körében, akik alig várták, hogy 2019. augusztus 31-én elinduljon a negyedik évad. Tóth Enikőt az RTL Klub sorozatának szereplőjeként az utcán is felismerik.
- Lépten-nyomon leszólítanak, bárhol járok a városban, hogy "Ugye lesz folytatás?" Mi Katival (Zsurzs Kati, a sorozat Piroskája - a szerk.) egyébként évekig csak beszéltük, hogy de jó lenne már együtt dolgozni. Mindig találkoztunk bemutatókon, de évtizedekig nem játszottunk együtt, aztán 2017-ben a Játékszínben a Két nő című darabot ketten játszottuk, és párban maradtunk - mesélte a Reggeliben.
- Zömbikné egy özvegyasszony, amibe kicsit belekeseredett. Gonosznak nem mondanám, ő egy magányos nő, aki a férjével boldogtalan házasságban élt, és akinek szerintem kevés az az élettere, ami van - mondta karakteréről.
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy néz ki valójában A mi kis falunk Zömbiknéje, és azt is láthatod, mennyire hasonlít Julia Robertsre.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!