Tóth Andi mellét alig takarta valami: a műsorvezető is félt, hogy villantás lesz belőle
Tóth Andi a Sztárban Sztár második adására olyan ruhát vett fel, ami nem bízott sokat a nézők fantáziájára.
Az már a Sztárban Sztár első adásából kiderült, Tóth Andi ruhatárára nem a visszafogott jelző lesz a megfelelő.
Bár múlt héten is dögös összeállításban zsűrizett, ezúttal rátett még két lapáttal: olyan bevállalós szettbe bújt, amelyet sem a műsorvezető, sem a többi ítész nem tudott szó nélkül hagyni.
Tóth Andi dekoltázsa a Sztárban Sztárban
Kiss Márk stylist ezúttal egy zöld, flitterekkel díszített darabot választott ki a számára. A ruha hosszú nadrágban ért véget, felül pedig csak néhány vékony anyag tartotta össze, így az énekesnő hasa teljesen kilátszott, a mellét pedig alig takarta valami.
Till Attila viccesen először azt jegyezte meg, hogy úgy látja, Tóth Andiéknál már kiment a divatból az alsónemű viselése - ezzel Marics Petire is célzott, aki szintén nem vett semmit a csillogós zakója alá, így kivillant a mellkasa. Majd azzal folytatta, ilyen lenge ruhában nagyon oda kell figyelni, hogy ne legyen villantás a vége.
- Andi, nehogy hirtelen mozdulatokat csinálj! - tanácsolta az énekesnőnek, aki azt válaszolta, hogy nagyon vigyázni fog, mert ő maga is fél, nehogy bármi megtörténjen.
Dallos Bogi fehérneműben
Filter nélkül, a maga természetes valójában fotózta le Puskás Peti a szerelmét, Dallos Bogit fehérneműben. Elítéli azokat, akik azzal támadják Bogit, hogy túl vékony. Figyelnek az étkezésre, és mindennap sportolnak, az énekesnő nem a koplalás miatt vékony, egyszerűen ilyen a testalkata.
Dallos Bogiról fehérneműs fotókat készített Puskás Peti - Odáig van a szerelméért
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Sztárban Sztár