Ő a sztárfocista Torghelle Sándor lánya: Evelin elballagott az iskolából
Torghelle Sándor megmutatta lányát, Evelint, aki most ballagott el az általános iskolából.
A visszavonult magyar válogatott sztárfocista, Torghelle Sándor 2004-ben ismerkedett meg későbbi feleségével, Takács Beatrixszal. Éppen azon a nyáron, amikor a brit Crystal Palace-hoz igazolt.
A nő követte őt Angliába, és innentől kezdve mindig utazott vele, akárhová szólította a kötelesség. Gyermekük, Evelin 2008-ban látta meg a napvilágot.
Torghelle Sándor lánya, Evelin
Torghelle Sándor 2011-ben döntött úgy, hogy hétévnyi légiósélet után hazánkban futballozik tovább. Lánya, Evelin ekkor hároméves volt. Az egykori csatár, aki ma már edzőként tevékenykedik, nem oszt meg túl sokat a magánéletéről, így gyermekéről sem. Persze arról sincs szó, hogy rejtegetné, 2017-ben például igent mondott a TV2 felkérésére, és Evelinnel együtt szerepelt a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című családi vetélkedőben.
Az azóta eltelt években a kislányból kamasz lány lett, Evelin már 14 éves, és elballagott az általános iskolából. A büszke apuka közös fotóval ünnepelte azt a fontos momentumot. Képes összeállításunkban megnézheted Torghelle Sándor lányát és más ballagó sztárcsemetéket is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Getty Images/Thomas Langer