Tomán Szabina ezért keresi sokszor Árpa Attilát: elárulta, mivel szokta felhívni
Tomán Szabina és Árpa Attila 11 évig voltak házasok. Közösen nevelik tinédzserlányukat, Amirát.
Tomán Szabina Kadarkai Endre Nemek Igenje című műsorában azt az öt férfit vette sorra, akik életének legfontosabb, legmeghatározóbb szereplői. Volt férjét, Árpa Attilát is megemlítette.
A felsorolást, amelyben többek között édesapját, bátyját és Náray Tamást is említette, gyermekei apukáival zárta. Elmondta, életének két legszebb pillanata az volt, amikor világra jöttek a lányai - örökké hálás lesz értük jelenlegi és volt férjének.
Tomán Szabina és Árpa Attila kapcsolata
Nagyobbik gyermeke Árpa Attilával közös házasságából született, Amira 2007-ben jött a világra. A sztárpár kilenc évvel azután vált el, hogy megszületett a lányuk, a mai napig a legnagyobb egyetértésben, közösen nevelik.
Utóbbi olyannyira igaz, hogy a mai napig akadnak helyzetek, amelyekben Tomán Szabina kikéri Árpa Attila véleményét.
- Például a nagyobbik lányomnál. Sötétbarna haja van, ezt nem tőlem, hanem az édesapjától örökölte. És azt szokta mondani: „Mama, miért van nekem sötétbarna hajam?”. Ezeket a dolgokat próbálom viccesen elütni, és ilyenkor kikérem az apuka véleményét, felhívom, és azt mondom: „Figyelj, mit csináljunk, mert a gyerek nem akar rád hasonlítani” - árulta el, hogyan szokták elviccelni az ilyen dolgokat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azért is fontos számára, hogy minden a lehető legjobb legyen volt férjével való kapcsolatában, mert mindez lányukra is kihat.
- Fontos számomra, hogy a kislányom azt érezze, hogy a mi kettőnk kapcsolata, az nem függ harmadik féltől, azaz az apukától. Nagyon támogató tud lenni, ha ezt jól csináljuk. A női mivoltában pedig csak az apukája fogja tudni százszázalékosan támogatni.
Hozzátette, Árpa Attilától a mai napig kap dicséretet. Volt férje szuper édesanyának tartja, de arra is tett már elismerő megjegyzést, mennyire jó üzletasszony.
Nézd meg Tomán Szabina férjét!
Kisebbik gyermeke édesapját csak ritkán láthatjuk az oldalán, Szini Béla szintén az üzleti életben tevékenykedik.
Ő Tomán Szabina ritkán látott férje: az üzletember Bélától született kisebbik lánya
Tomán Szabina elárulta, hogyan tudják összeegyeztetni a munkát és a családot üzletember férjével.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Cápák között, RTL/Apatigris
OLVASD EL EZT IS!