Megszületett Tápai Szabina és Kucsera Gábor 3. gyereke: az első babafotó Belláról
Tápai Szabina gyermekei közül a harmadik született meg a legnehezebben.
Tápai Szabina és Kucsera Gábor 2013-ben házasodott össze, Bence fiuk 2013 októberében, Milla lányuk 2018 novemberében született. Két és fél évvel ezelőtt úgy választottak házat, hogy abban legyen elég hely, ha bővül a családjuk.
Erre nem kellett sokat várni, a sztárpár január közepén egy babapocakos címlapfotóval jelentette be, hogy harmadik gyermeküket várják. A kézilabdázó 35 éves, világbajnok kajakozó férje augusztusban lesz 39, a gyönyörű sportolónő szerint ez ideális kor a harmadik gyermek vállalására.
Megszületett Tápai Szabina harmadik gyermeke
Harmadik gyermekük 2021. június 24-én tíz óra húsz perckor 3600 grammal, 56 centiméterrel született. A névadással a szülők bajban voltak, végül az elsőszülött gyermekük választotta ki a Bella nevet. Az újszülöttet először a Best magazinnak mutatták meg.
- Bella külsőre Beni és Milla keveréke. Az arca kislányos vonásai a nővérére hasonlítanak, de míg Milla világos bőrű és szőkés hajú volt már a születésekor is, addig Bella abszolút más karakterű. Ahogy Beni, úgy ő is egy kicsit sötétebb hajú, kreolos bőrű – mesélte az immár háromszoros édesanya a hetilapnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tápai Szabinát nagyon megviselte a kritikus 12 hét, azt mondta, egyik várandóssága alatt sem volt annyira rosszul, mint a harmadiknál, az első trimeszterben. Ezúttal a szülés is sokkal nehezebben ment: mivel az első két gyermeke császármetszéssel született, így a harmadikat is császárral kellett világra hoznia.
- Jelen pillanatban úgy érzem, több gyereket nem vállalunk. Ez a szülés volt fizikailag a legkeményebb és a legnehezebb, két kihordott baba után már máshogy zajlik egy császármetszés, mint az elsőnél. A műtét másnapján még gyengélkedtem, és a felépülés is lassabb, több időt vesz igénybe.
A férje és az édesanyja sokat segítenek, Bella pedig jól alszik és eszik. A két idősebb gyermekük nagyon várta már a kishúguk megérkezését, a hét és fél éves Beni igazi gondoskodó bátyus.
- Babusgatja, nyugtatgatja, szeretgeti, büfizteti, mindent csinál. Milla is mindig kézbe akarja venni a kishúgát, de ő még csak két és fél éves, még mondani kell neki mit és hogyan csináljon.
Megszületett Szekeres Nóra negyedik gyermeke
Csak a hét közepén derült ki, hogy május 5-én megszületett a műsorvezető negyedik gyermeke. Húszéves volt, amikor 2001-ben megszületett lánya, Noa, akit 2003-ban Milán követett. Második házasságában 2013 októberében jött világra a kisebbik fia, Alexander. A negyedik gyermek kislány lett, és a Nadin nevet kapta.
Megszületett Szekeres Nóra 4. gyermeke: a 40 éves műsorvezető különleges nevet adott lányának
Szekeres Nóra először mesélt negyedik gyermeke érkezéséről.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!