Szűcs Judith bátyja barátjába szeretett bele: 14 éve rejtegeti a nyilvánosság elől
Szűcs Judith már futólag ismerte párját, amikor egyszer csak belobbant kettejük között az a bizonyos szikra.
Szűcs Judith ötven fölött talált rá az igazira. 14 éve alkotnak egy párt, és ez idő alatt egyszer sem mutatta meg választottját a nagy nyilvánosságnak. Óvja magánéletét, mert tudja, milyen ritka az olyan szerelem, mint az övék.
Az énekesnőnek határozott elképzelése volt arról, milyen férfira vágyik, és végül bevonzotta - mesélte a Best magazinnak.
Szűcs Judith párja
A hetilapnak azt mondta, mindig is olyan férfira vágyott, aki nem az énekesnőt és a dívát látja benne, hanem a nőt és őt magát, Szűcs Judithot.
- Aki okos, vonzó, humoros. Aki szikár, magas, mákos hajú és szemüveges. Egyszóval, a tökéletes férfire vágytam, és láss csodát: ötvenen túl végül betoppant az életembe.
A nyolc évvel fiatalabb férfi lett származású, Rigában született, azért nem tudta, hogy Szűcs Judith ismert énekesnő, pedig futólag már ismerték egymást, az úriember ugyanis a 67 éves sztár bátyjának egy jó barátja.
- Egyszer csak a semmiből jött egy szikra, és onnantól fogva mind a ketten másképp tekintettünk egymásra. Bár későn találtam rá a nagy őre, de talán pont erre mondják, hogy szerelem volt sokadik látásra.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szűcs Judith 11 éve menyasszony, rajtuk kívülálló okokból tízszer halasztották el az esküvőjüket, de ez nem szegte kedvüket. Feltétel nélkül szeretik egymást, és az énekesnő az első perctől fogva feleségnek érzi magát talpig úriember vőlegénye oldalán.
- Odafigyelünk a másikra, a vágyainkra, az igényeinkre. A tenyerén hordoz, és nap mint nap kedveskedik valamivel. A születésnapomról, a névnapomról, az évfordulónkról vagy éppen a nőnapról sem feledkezik meg.
Szűcs Judith lánya
Szűcs Judith és Fülöp Csaba zeneszerző, szövegíró és fotós kapcsolatából egyetlen gyermek született, aki 1985-ben látta meg a napvilágot. Tímea természetre nem, inkább külsőre hasonlít édesanyjára, és állítják, habitusuk jobban nem is különbözhetne egymástól.
Szűcs Judith 34 éves lánya gyönyörű nő - Tímea az anyja szépségét örökölte
Nézegess képeket!
Elolvasom