“Értelmezhetetlen, hogy kiesett”: a Sztárban Sztár mindkét kiesője miatt háborognak a kommentelők

A Sztárban Sztár ötödik adásában két versenyző is kiesett. Így reagáltak a távozásukra a nézők.

sztárban-sztár-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mint ahogy azt mi is megírtuk, az ötödik adás eltért az eddigiektől a Sztárban Sztár kilencedik évadában: a készítők előre bejelentették, hogy a március 19-ei show-ban nem egy, hanem kettő énekes fog távozni.

Így is történt. Miután mind a nyolc híresség bemutatta a produkcióját, lezajlott az első körös szavazás. 

A 2023-as Sztárban Sztár ötödik adása

Idén azt az újítást vezették be, hogy a három legkevesebb nézői voksot kapott előadó közül egyet megmenthet a zsűri. Ezúttal viszont az egyik sztár esetében még erre sem volt lehetőség, aki az első szavazás során az utolsó helyen végzett, annak automatikusan véget ért a verseny.

EVA 1215
Fotó: TV2/Sztárban Sztár

Sipos Tomi és Kamarás Iván maradtak utolsónak: előbbi Alice Cooper bőrébe bújva vegyes kritikát kapott az ítészektől, Tóth Andi például azt kifogásolta, hogy többször rontott a szövegben. Utóbbi a Karel Gott Lady Carnevaljával nyitotta meg az adást, tarolt a zsűrinél, két pontra volt a maximumhoz.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az összesített versenypontok alapján döntetlen volt az állás kettejük között, viszont a nézői szavazatok alapján Kamarás Ivánnak kellett búcsúznia. Rengeteg kommentelő akadt ki az eredmény miatt, többen úgy vélték, érthetetlen, miért a színész esett ki. 

"A kiesés értelmezhetetlen, Iván frenetikus!"

"Iván csodálatos volt, imádtuk, hogy eshetett ki?"

"Sajnálom. Pedig most volt a legjobb szerintem..."

Kamarás Iván kiesése után újabb kör indult, amelynek a végén az eddigiekhez hasonlóan egy előadót megmentett a zsűri: Trap kapitány, Schoblocher Barbara és Kiss Ernő Zsolt maradtak utoljára. Az ítészek a Blahalouisiana énekesnőjét juttatták tovább, így a két férfi közül került ki a második kieső.

Ezúttal Kiss Ernő Zsolt kapta a legkevesebb voksot, és az ő kiesése is alaposan felkavarta a rajongókat. Többen írták, ő volt a kedvencük.

"Sajnálom! Nekem Ernő volt a kedvenc, nagyon szurkoltam! Szép volt, köszönöm, hogy részese lehettem a hétről hétre produkciónak!"

"Nem neki kellett volna kiesni, volt tőle rosszabb. Nagy gratula, további sok sikert kívánok"

"Nem volt fair, hogy a zsűri gyakorlatilag elásta a végső szavazás előtt. Trap nem ennyire jó. Ő meg ma klassz volt" - írták csalódottan a hozzászólók.

Nézd meg Oláh Ibolyát szexi ruhában!

A Sztárban Sztár versenyzője szokatlanul dögös szerelésben állt a színpadra. Ilyen szexi szerelésben talán csak a Megsztárban láttuk. 

Oláh Ibolya dögös ruhába bújt: szexi dekoltázsa vonzotta a tekinteteket

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cover-fotó:TV2/Sztárban Sztár

Ezt is szeretjük