Sztankay István egy szem lánya is színésznő lett: Orsi különleges szépség
Képeken a magyar színészlegendák és színésznő lányaik.
Mint minden szakmában, a színészeknél is akadnak utódok, akik semmiképpen nem szeretnék a szüleik foglalkozását követni, tudván azt, mennyi nehézséggel, buktatóval és teherrel jár - vagy éppen mindezek ellenére is belevágnak, a szülők mesterségét tovább viszik, tehetségüket pedig megpróbálják hasonlóképp kamatoztatni.
Az 1936. február 14-én született és 2014. szeptember 12-én elhunyt Jászai- és Kossuth-díjas Sztankay István lányát, Sztankay Orsolyát kezdetben a jogi pálya vonzotta, két és fél év alatt azonban rájött, hogy a színház az ő egyetlen útja.
Sztankay István lánya, Orsolya
Otthagyva az egyetemet elment az Új Színházba stúdiósnak, ezzel párhuzamosan pedig felvételizett a Színművészetire. Ugyan csak harmadszorra vették fel, végül teljesült az álma: 2002-ben megszerezte diplomáját. A színésznő azóta a Vígszínházban, a soproni, a pécsi és a zalaegerszegi teátrumban is játszott, a Jóban Rosszban sorozatban pedig Pongrácz Brigitta karakterét személyesítette meg.
Képes összeállításunkban megnézheted, kik azok a színésznők, akik úgy döntöttek, legendás szüleiket követve ők is a színi pályán igyekeznek helytállni.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Cover-fotó: MTI/Kollányi Péter
- sztár
- sztankay istván
- sztankay orsolya
- szabó zsófia
- szabó gyula
- csákányi eszter
- csákányi lászló
- görbe nóra
- udvaros dorottya
- apa és lánya
- sztárcsemete
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- gálvölgyi jános













