Szörényi Levente lányunokái, Villő és Szellő: egyikük szebb, mint a másik

Szörényi Levente fia, Szörényi Örs révén kétszeres nagypapa.

Szörényi Levente unokái
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem túlzás azt állítani, hogy Szörényi Levente élő legendának számít. A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző 1965-től 1973-ig az Illés zenekart erősítette, 1974 és 1984 között pedig a Fonográf énekeseként lépett színpadra. Alkotótársával, Bródy Jánossal olyan művek köthetőek a nevéhez, mint az Amikor én még kissrác voltam című dal, továbbá ők szerezték többek között az István, a király zenéjét is.

Bár zenészként az egész ország ismeri, van egy szerep, amiben csak ritkán láthatja a nagyközönség: unokái oldalán nagypapaként nem sokszor áll kamera elé.

Szörényi Levente szép lányunokái

A 76 éves zenésznek és néhai feleségének, a Jászai Mari-díjas színésznő Kovács Zsuzsának egyetlen fia született. Szörényi Levente Szörényi Örs révén vált kétszeres nagypapává. Fia szerint unokái, Szellő és Villő új embert faragtak édesapjából, akivel addig inkább testvéri viszonyt ápolt.

szörényi-1
Fotó: RTL Klub/Fókusz

- Alig vártam, hogy megszülessen az első unokám, Szellő. Aztán elég sokat kellett várni a másodikra, Villőre. A nagypapaság kitölti az ember életét. A fiam valamelyik újságnak nyilatkozta, hogy amikor megszülettek az unokáim, más ember lettem. Annak idején azt mondtam, úgy érzem, hogy a bátyja vagyok a fiamnak - ilyen kapcsolatunk volt. De a két unoka helyretette ezt a dolgot, ő az apa, én pedig a nagyapa - mesélte a Fókusznak 2021 augusztusában.

Édesapjuk korábbi elmondása szerint a lányok örökölték a zenei vénát, mindketten kristálytisztán énekelnek, és kiváló a hallásuk, ám azt egyelőre nem tudni, követik-e a családi példát, és a színpad lesz a jövőjük.

szörényi-2
Fotó: RTL Klub/Fókusz

Szellő és Villő szemmel láthatóan rajong apai nagypapájukért, akivel minden nyáron együtt vakációznak a Balatonon.

- Amikor lent vagyunk, az óriási érzés, megyünk le Ábrahámhegyre, ott a strand, a büfé, az esték. Nagyon szeretem őket, és úgy érzem, hogy ők is engem.

Bodrogi Gyula unokája

Bodrogi Gyula unokája, Enikő nemcsak tehetséges, hanem nagyon szép tinilány is, ezt képes összeállításunkban magad is láthatod. Elképesztően hasonlít a fiatal Voith Ágira.

Bodrogi Gyula unokája már 17 éves - A gyönyörű Enikő énekesnőnek készül

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: MTI/Koszticsák Szilárd 

Ezt is szeretjük