Szorcsik Viki ezért nem akar gyereket: „Ha szültem volna, mind apa nélkül lenne”
Szorcsik Viki elárulta, miért nem fontos számára a családalapítás.
Szorcsik Viki már nagyon fiatalon érezte, a színház az ő világa, álmai megvalósításához pedig megvolt minden tehetsége. Mindössze 16 éves kamasz lányként bekerült a Veszprémi Petőfi Színház társulati tagjai közé.
Az országos hírnevet a TV2 Jóban Rosszban című sorozata hozta meg számára, amely 2005-ben indult. A színésznő játszotta 2009-ig a dögös Bóta Judit főnővért.
Szorcsik Viki és a gyerekvállalás
Szorcsik Viki a mai napig színházi színészként gondol magára, emellett azért olykor igent mond tévés szereplésekre és sorozatokra. Ennek köszönhetően a közönség láthatta a Drága örökösökben és az Egynyári kalandban is.
A magánéletét óvja, kevés interjút vállal el, a Palikék Világa by Manna azonban kivételt képezett. A beszélgetés során a színésznő kitért arra is, miért nem született gyermeke, miért érezte úgy, hogy nem feltétlenül szeretne családot alapítani.
- 43 éves vagyok. Nincs még gyermekem. Ha most el akarom kezdeni a családalapítást, akkor is eltelik egy év minimum. Ha most mondjuk teherbe esnék, egy év múlva megszülöm a babát, akkor 44 éves leszek. Húsz év múlva 64 évesen pedig megyek érte érettségi bankettre. Ezt én látom már. Soha nem voltam nagy családalapító, ilyen szellemben élő - fejtette ki a műsorban végtelen őszinteséggel.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Arról is beszélt, hogy egyetlen korábbi párjával sem voltak nagy tervei, nem akart eljegyzési gyűrűt, sem esküvőt.
- Klasszikus családból jövök, apa, anya, testvérek. Ha ilyet nem tudok, akkor nem kell. Nem tudom elképzelni, hogy három gyermeket neveljek. Ennél, bármennyire is rosszul hangzik, én önzőbb vagyok. Nem tudnék olyan figyelmet adni mind a háromnak, hogy elégedett legyek.
Szorcsik Viki nem tett le teljesen a gyerekvállalásról, elképzelhetőnek tartja, hogy még szüljön, de nem ez az életcélja.
Ha szültem volna gyermekeket, már mind apa nélkül lenne. Mindegyik apa lekoccolt volna
- tette még hozzá a sztár, aki úgy gondolja, egyik korábbi párja mellett sem tudott volna kitartani pusztán azért, mert gyermeket vállaltak közösen.
Szorcsik Viki bikiniben
Nőies, szexi, vadító - leginkább ezek a jelzők ugranak be, ha a filmek, sorozatok vagy színházi darabok csábítóira gondolunk. Nem véletlen, hogy Szorcsik Vikit gyakran láthatjuk ebben a szerepkörben, dögös kisugárzásának kevés férfi tudna ellenállni.
A Jóban Rosszban szexi főnővére ma is dögös: Szorcsik Viki 42 évesen bikinis bombázó
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: Palikék Világa by Manna
- sztár
- szorcsik viktória
- gyerekvállalás
- palikék világa by manna
- színésznő
- jóban rosszban
- vallomás
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!
- magánélet
- hevesi tamás