A Bon Bon énekesének gyönyörű a lánya: Szolnoki Péter csak ritkán mutatja meg a 25 éves Bogit
Szolnoki Péter és lánya között nagyon szoros a kapcsolat, Bogi az édesapja hatására lett televíziós műsorkészítő.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Valami Amerika, A sexepilem, Holnaptól. Csak pár dal a Bon Bon slágerei közül, amelyeket a 90-es évek végén, 2000-es évek elején az egész ország kívülről fújt. Bár Szolnoki Péter munkásságát jól ismeri a közönség, az együttes frontembere azóta, hogy az 1993-as Ki mit tud?-ban szerepelt, ügyesen szétválasztja a munkát és a magánéletet.

Épp emiatt csak nagyon ritkán mutatja meg a gyerekeit, akik már mindannyian nagykorúak: Bogi lánya 25, fiai, Péter és Balázs pedig 22 és 19 esztendősek. 

Szolnoki Péter gyönyörű lánya

Amikor gyermekei kicsik voltak, a zenészélet miatt sok időt töltött tőlük távol, azonban amikor otthon volt velük, mindig ügyelt arra, hogy övék legyen a főszerep. A nagy odafigyelés és szoros összetartás miatt nem kizárólag szülő-gyerek kapcsolat alakult ki köztük, barátként és szövetségesként tekint rájuk.

Lányával sincs olyan téma, amit ne tudnának megbeszélni. A gyönyörű Bogi még a fiúügyeibe is mindig beavatja az édesapját, aki sohasem sörétes puskával fogadta az udvarlókat.

- Nem tiltottuk semmitől az édesanyjával. Tudtuk, ha megbízható értékeket adtunk át neki, akkor ő is megbízhatóvá válik, ezért nem kell rövid pórázon tartanunk - mesélte a Best magazinnak 2021 novemberében.

A cikk az ajánló után folytatódik

Bogi mindent megoszt az apukájával, és rengeteg közös programot is szervez vele. Nem ritka, hogy testvéreivel együtt hívják el bulizni vagy fesztiválozni. A fiatal nő egyébként sok vonást örökölt tőle, ugyanolyan figyelmes, szorgalmas és kedves, mint az apja, akinek ugyan nem lépett a nyomdokába, a szakmája mégis nagyban befolyásolta a pályaválasztásban.

- Gyakran mentünk vele a televíziós felvételekre, ahol a közeg és a hangulat akkora hatással volt rám, hogy emiatt lettem az eredeti szakmám szerint televíziós műsorkészítő.

Pápai Joci lánya már 16 éves

Az énekes és felesége, Anita 2004-ben házasodtak össze, lányuk, Hanna 2005 januárjában, fiuk, Zalán 2012-ben született. Előbbiből gyönyörű, 16 éves tini lett, aki szépségén kívül humorával és határozottságával is leveszi édesapját a lábáról. Míg a céltudatosságát apukájától, addig bájos vonásait édesanyjától örökölte. 

Ezt is szeretjük