Szellő István 24 éves fia kiköpött az apja: András piszkosul sármos lett
Szellő István három fia közül a legidősebb, András hasonlít rá a leginkább.
Szellő István négy gyermek édesapja: az első házasságában született fia, András 24 éves, és jogásznak készül. Ádám a második házasságában jött világra, a 19 éves fiatalember sikeres sportoló a tenisz miatt évekre kiköltözött Spanyolországba.
Az RTL Klub híradósának két kisgyereke is van, a 11 éves ikrek, Manna és Alen, akiket az édesanya 2013-as halála óta a keresztszülőkkel közösen nevel.
Szellő István legidősebb fia, András
Az 53 éves tévés arra neveli a gyerekeit, hogy legyenek nyitottak, toleránsak, tanuljanak nyelveket, sportoljanak sokat, és koncentráljanak arra, amit nagyon szeretnének.
A csatorna Nagy szám című szórakoztató műsorában a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt adta elő, és az az is kiderült, énekelt-e a gyerekeinek, amikor azok kicsik voltak.
- Mesélt, de nem énekelt. Nagyon sokan szeretik őt, pozitív személyiségnek tartják - az is. Rugalmas, jól tartja magát - mondta édesapjáról András, aki örökölte apja igéző, világoskék szemeit és vonásait, a három fiú közül ő hasonlít leginkább külsőre a híradósra.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szellő István szerint, ha ránéz legidősebb fiára, mintha fiatalkori önmagát látná, csak a vérmérsékletük különbözik: bölcs és nyugodt fiatalember, sokszor ő nyugtatja meg az apját, ha az felbosszantotta magát. Sokaktól hallja, külsőre mennyire hasonlít rá, de ő inkább a gesztusaiban és a mozdulataiban ismer önmagára.
Az édesanyja modell volt, és Andrást is felfedezte a szépségipar, de nem a modellkedésből akar megélni. Apja 2018 decemberében azt mesélte a Story magazinnak, hogy politológiát kezdett el hallgatni az egyetemen, majd a jognak is nekiállt.
- Az egyetemen politológiát tanult, ám azt most szünetelteti a jog miatt, ahol másodéves. Kellemes társaság, napi kapcsolatban vagyunk, gyakran ebédelünk kettesben, ha pedig az ikrek is velünk vannak, kifejezetten gondoskodó - mesélte elsőszülött fiáról több mint két éve.
Ákos tinédzser lányai: Anna és Kata
Az énekes legidősebb gyermeke, Marci 22 éves, egyetemre jár, külön él, már majdnem teljesen önálló, a legkisebb, Julcsi, kamasz, ő 11 éves. Március közepén Anna 19, Kata pedig 16 éves lett, velük édesapjuk posztolt apa-lánya fotót.
OLVASD EL EZT IS!