9 év után válik férjétől a TV2 népszerű sztárja
Szekeres Nóri és operatőr férje, Szatmári Péter kapcsolatát a két közös gyerkőc sem menthette meg, így válik az álompár.
Úgy tűnik, a TV2 Babavilág című műsorának csinos vezetőin valamiféle átok ül. A korábbi háziasszony, Liptai Claudia már elvált férjétől, Gesztesi Károlytól, most pedig Szekeres Nóri házassága ért véget - legalábbis, ha hinni lehet a legfrissebb híreknek.
A bájos műsorvezetőnő, aki annak idején a Kölyökidőben vált ismertté, nemrégiben a Borsnak nyilatkozta, már az év elején úgy döntöttek párjával, Szatmári Péter operatőrrel, hogy külön folytatják.
Nem tudni az okot
Hogy mi lehet a válás oka, arról Nóri nem nyilatkozik, így csak találgatni lehet: egyesek szerint új férfi van a dologban, mások viszont úgy vélik, egyszerűen elfáradt a kapcsolatuk.
Való igaz, a 29 éves sztár még kamaszkorában, a Kölyökidő forgatásán ismerkedett meg a nála 16 évvel idősebb férfivel, és rögtön valamiféle vonzalmat érzett iránta.
Kapcsolatuk azonban csak később teljesedett ki, amikor Nóri már főiskolás lett.
Elhidegültek egymástól
Onnantól felgyorsultak az események: hamarosan ugyanis teherbe esett, miután hivatalosan is összekötötte életét kedvesével. Bár házasságuk mentes volt a botrányoktól, úgy tűnik, valami mégis végérvényesen elromlott kettejük között.
Így hiába a két gyönyörű közös gyerkőc - Noa nyolc-, Milán pedig hatéves -, nem tudták megmenteni kapcsolatukat.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hogy mi lesz ezután, azt még nem tudni, mindenesetre Szekeres Nóri reméli, sikerül diszkréten kezelni, illetve a lehető legkisebb fájdalommal átvészelni a válást.