Szécsi Pál segédmunkásból lett legendás énekes: így vált a nők bálványává

Szécsi Pál gyerekkorában intézetben és nevelőotthonban nevelkedett, majd segédmunkásként dolgozott.

szecsi-pal-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kisfiús bájjal megáldott Szécsi Pál hatalmas népszerűségnek örvendett, miután 23 évesen, 1967-ben a Táncdalfesztiválon második helyezést ért el Csak egy tánc volt című dalával. 

Egy ország rajongott érte, nők tízezrei bálványozták a jóképű énekest, azonban sokan nem tudták azt, hogy a csillogás mögött sanyarú gyerekkor, alkoholproblémák, szerelmi csalódások és pszichés problémák bújtak meg.

Szécsi Pál segédmunkás volt

Szécsi Pál 1944. március 19-én született Budapesten, egy háromgyermekes család legfiatalabb tagjaként. Nem volt egyéves, amikor apját, a nyelvész és író Szécsi Ferencet 1945-ben, a háború végén agyonlőtték zsidó származása miatt. 

Szécsi Pál 1968-ban.
Szécsi Pál 1968-ban.
Fotó: MTI/Keleti Éva

Anyja 1956-ban elhatározta, új életet kezd, és Amerikába disszidál. Pált és fiatalabb nővérét intézetbe adta, legidősebb gyermekével, az akkor 18 éves Marikával indult útnak, de, miután elértek Bécsig, a legidősebb nővért is otthagyta a pályaudvaron - ennek ellenére a fiatal lány egyedül kijutott a tengerentúlra.  

A kis Szécsi Pál és fiatalabbik nővére állami gondozott lett, még anyai nagyanyjuk is lemondott gyámságukról. Az énekes 16 éves kora után, az iskolát otthagyva került fel Budapestre, segédmunkásként kapott alkalmi munkát az Athenaeum Nyomdában, volt kabinos a Palatinus strandon, és dolgozott raktárosként is.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az egyik ilyen munka alatt egy vállalati eseményen felfigyeltek különleges kisugárzására. 1965-ben, a Gellért fürdőben megrendezett divatbemutatón, mint az egyik legcsinosabb férfimodell jelent meg, az esemény után pedig három dalt adott elő a bárban.

Ekkor tűnt ki kellemes énekhangjával is: Majláth Júlia énektanárhoz került, aki nem sokkal később beajánlotta a Magyar Televízió Táncdalfesztivál című műsorába. Ennek köszönhetően, 1967-ben lett országszerte ismert.

Ezt követően beindult énekesi karrierje: olyan slágereket adott a rajongóknak, mint az Egy szál harangvirág, az Én édes Katinkám, a Szeretni bolondulásig vagy a Gedeon bácsi, a nők bálványa.

A valódi nők bálványa viszont éppen ő volt, rengeteg hölgy rajongott érte, és ő sem vetette meg őket. A környezete szerint állandóan szerelmes volt, azt a figyelmet, törődést szerette volna tőlük megkapni, amit saját édesanyjától nem kaphatott meg.

szecsi-pal
Fotó: Fortepan/FŐFOTÓ

Ám szerelmi élete sohasem sikerült úgy, ahogy azt szerette volna. Többször kísérelt meg öngyilkosságot emiatt. Legismertebb szerelmével, Domján Edittel 1972-ben találkoztak, kapcsolatuk januártól októberig tartott. Domján ekkor már híres színésznő volt, aki segítette Szécsi munkáját és karrierjét, ám depressziója és alkoholizmusa miatt szakított a férfival. Amikor 1972 karácsonyán Domján Edit öngyilkos lett, az énekes magát okolta a történtek miatt.

Szécsi Pál hányatott gyerekkora, a szülei hiánya és élete legnagyobb szerelme, Domján Edit öngyilkossága vezethetett ahhoz, hogy harmincévesen, 1974. április 30-án ő maga is véget vetett életének.

Tudtad, hogy Szűcs Judith is Szécsi Pál egy párt alkottak?

Sokan talán nem is tudják, hogy Szécsi Pálnak Domján Editen kívül egy másik, ma már híres szerelme volt. Szűcs Judith énekesnő hosszú hallgatás után Táncolsz velem? című könyvében vallotta be, hogy hónapokig együtt voltak Szécsivel. 

Szűcs Judith is Szécsi Pál szerelme volt: az énekesnő sokáig hallgatott róla

Szűcs Judith és Szécsi Pál a hetvenes években egy rövid ideig egy párt alkottak.

Elolvasom

Cover-fotó: Fortepan/FŐFOTÓ

Ezt is szeretjük