40 évesen dobta el az életét - A magyar színésznő karácsonykor lett öngyilkos

Domján Edit tragikus halála az egész országot megrázta 1972-ben.

Domján Edit az ötvenes-hatvanas évek ünnepelt, de tragikus sorsú magyar színésznője volt, aki 1932. december 25-én látta meg a napvilágot. Nagy szegénységből érkezett: édesapja gyári munkás, édesanyja pedig parasztlány volt, szülei szűkös anyagi helyzete miatt pedig meglehetősen szerény körülmények között nőtt fel. 

Fiatalkorában szívesen lépett fel iskolai ünnepségeken, és szép sikereket ért el a szavalóversenyeken - ennek hatására határozta el, hogy színésznő lesz. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1954-ben végezte el, ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházban és a budapesti Petőfi Színházban játszott. 1964-től haláláig a Madách Színház társulatának tagja volt.

Pályafutása során 80 színpadi előadásban lépett fel, de számos filmben is láthattuk, melyek közül az egyik legemlékezetesebb az Oldás és kötés. Domján Edit 1972. december 26-án, egyetlen nappal a 40. születésnapja után önkezével vetett véget életének, de sugárzóan lenyűgöző egyénisége, feledhetetlen hangja ma is élénken él a közönség emlékezetében.

- Szuverén, önálló maradt, soha nem engedett a maga legbenső magányához és titkához hozzányúlni. Mindig igyekezett bátran és szabadon élni. És amikor ez nem ment már tovább, volt elegendő bátorsága ahhoz, hogy egy önmaga által előre meghatározott időpontban egy olyanfajta magváltoztathatatlan és végső szabadságot válasszon, amibe senki nem szólhat bele - írta róla később férje, Kaló Flórián.

Képes összeállításunkban Domján Editre emlékezünk - kattints a ritkán látott fotókért!

Öngyilkos magyar színészek

Soós Imre nem az egyedüli, aki úgy döntött, önkezével vet véget az életének. Nézd meg azokat a nagy magyar színészeket, akik szintén öngyilkosságot követtek el!

Feleségével együtt lett öngyilkos a magyar színész! Tisztázatlan körülmények között haltak meg

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük