Máté Péter 37 évesen hunyt el: korai halálának ez lehetett a valódi oka a zenésztársai szerint
Máté Péter halála nagyon megrázta az országot, tízezrek gyászolták a fiatalon legendává vált énekest.

mate-peter-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A legendás énekes, Máté Péter 1947-ben látta meg a napvilágot Budapesten. Már hatévesen zenét tanult, 14 éves korában zeneiskolába iratkozott be. 

1965-ben érettségizett, első zenekarát, a Máté együttest ekkor alapította. Ez később Főnix együttes néven működött tovább. Első dalait a népszerű beatzenekarral, az Illés-együttessel készítette. 1967-ben jöttek első saját felvételei, olyanok, mint az Úgy várom, hogy jössz-e már?, a Mondd már, illetve a Néger zongorista dala. Utóbbival díjat is nyert. 

Máté Péter halálának oka

Máté Péter pályája során Szocsiban és Athénban is fesztiválhelyezést ért el, díjat nyert egy párizsi sanzonversenyen, fellépett Kubában és Kanadában. 

1973-ban Hull az elsárgult levél című dala első lett a Made in Hunary rádiós versenyen, illetve felkérték, legyen a Ki van a tojásban? című film zeneszerzője. 1979-ben elnyerte a Magyar Rádió nívódíját. Elmegyek című dala Nicolas címmel Sylvie Vartan előadásában világsláger lett. 

A legenda 1984. szeptember 9-én hunyt el, mindössze 37 évesen. Ez akkor az egész országot sokkolta, senki nem értette, egy fiatal, tehetséges férfi hogy mehetett el ennyire hirtelen. Temetésén tízezrek vettek részt. Azóta annyi bizonyos, a zenész szívbillentyűzavarral született, a halála előtti napokban pedig nem kímélte magát, két vidéki haknin vett részt rengeteg utazással. Halálának körülményeit mégis a mai napig rejtélyes homály fedi. 

Máté Péter 1973-ban Szegeden.
Máté Péter 1973-ban Szegeden.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Gidófalvy Attila, vagyis Gidó a 43 éves Karthago együttes billentyűse a Tények Plusznak elárulta, úgy gondolja, fiatalon elhunyt barátja, Máté Péter titkolhatta, mennyire nagy a baj az egészségével. A zenész szerint az énekes már harmincéves kora körül sem volt túl jól, látszott rajta, hogy gondjai lehetnek. 

- Nem a tutit tudom, csak azt tudom, hogy Péter fantasztikus volt, egy zseni, egy géniusz. Ilyen fiatalon szegény elment, 37 évesen. Mikor mi csináltuk az első lemezét, a Szívhangokat, illetve Zalatnay Cininek a Türkörképet, már akkor sem volt jól. Voltak neki problémái a szívével - kezdte a műsorban Gidó. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Modern idők - Ősi viselkedés avagy az emberi természet alapjai

A Femina Klub novemberi vendége Csányi Vilmos etológus lesz, akivel többek között arról beszélgetnek Szily Nórával, az estek háziasszonyával, miért okoz ennyi feszültséget ősi, biológiai örökségünk a modern nyugati civilizációban.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2022. november 21. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Szerinte Máté Péter sajnos lelki problémái miatt önpusztító életet élt, ez pedig nagyon rosszat tehetett a szívének. 

- Ült a fotelben, leült a pult mögé, és annyit mondott nekem: „Gidókám, játszd fel!” Nekem ez nagy megtiszteltetés volt. (…) Míg én elszívtam két szálat, ő elszívott egy doboz cigarettát. Nagyon-nagyon kemény volt. Szokták mondani, hogy a gyertyának két vége van, ő szerintem nem csak a két végét égette, hanem az egészet - tette hozzá szomorkásan. 

Gidó, a Karthago billentyűse beszélt Máté Péterről.
Gidó, a Karthago billentyűse beszélt Máté Péterről.
Fotó: TV2/Tények Plusz

Az adásban megszólalt a Karthagót alapító Szigeti Ferenc is, aki halála előtt néhány héttel még együtt mulatott Máté Péterrel. 

- Már akkor nem volt jól. Énekelt, velünk volt este. Iszogattunk, sokat beszélgettünk vele, de látszólag nem volt jól. Talán három hét vagy egy hónap múlva meg is halt szegény - emlékezett vissza a zenész fiatalon elment barátjára. 

Tragikus magyar szerelmek

A magyar művészvilág legendás sztárpárjai közül az egyik legmegrázóbb Domján Edit és Szécsi Pál tragikus véget ért kapcsolata. 1972-ben találkoztak a Magyar Rádió Ablak című műsorának felvételén, ekkor az ünnepelt színésznő már a 40. életéve felé közeledett, a népszerű táncdalénekes pedig mindössze 28 éves volt.

Cover-fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Ezt is szeretjük