Szász Marci csodagyerekként lett ismert - Meglepődsz, 32 évesen hogy él most
Szász Marci informatikusként dolgozik egy világhírű multicégnél.
Szász Marci háromévesen már olvasott, az első és a második osztályt két nap alatt végezte el, 15 évesen érettségizett, 16 évesen pedig egyetemre járt. Az ország akkor ismerte meg, amikor az ötéves, vörös hajú kisfiút bemutatta a műsorában Friderikusz Sándor.
Míg egy átlagos felnőttnek 100-120 az intelligenciahányadosa, az ő IQ-ja ötévesen 195 volt. Nem is meglepő, hogy még nem töltötte be a 16-ot, amikor elkezdte az egyetemet, majd hamar abba is hagyta, mert egyrészt nem látta értelmét, másrészt az oktatói és az évfolyamtársai sokat bántották - volt olyan tanára, aki mindenképp be szerette volna bizonyítani, hogy nem zseni, csak egy hülye gyerek.
Ma már 32 éves, és nem lett belőle csodafelnőtt, szerinte nincsenek különleges képességei, amit elért, azt a szorgalmas, dolgos munkának köszönheti.
- Informatikus vagyok egy világhírű multicégnél, rengeteget dolgozom. Nem nősültem meg, barátnőm ugyan van, de gyereket nem szeretnék - árulta el a Best magazinnak 2019 augusztusában hozzátéve, hogy egy gyerek szerinte túl nagy felelősség, és tudja magáról, hogy nem lenne jó szülő.
A hetilapnak azt mondta, másképp képzelte el az életét, mint 15 vagy húszévesen, de nem bánja, hogy így alakult. Még akkor sem, ha híressége miatt sok bántás érte nemcsak az iskolában, hanem a szülőfalujában is. Irigykedtek rá és a családjára, mert azt gondolták, a tévés szereplésnek köszönhetően gazdagok is lettek, de a milliókon nem akarnak osztozni. Több munkahelye is volt, ezek közül néhány helyen csodagyerek múltja miatt irreális elvárásokat támasztottak vele szemben, azt várták, hogy a problémáikat egy csapásra megoldja.
- Hívtak olyan csődbe jutott vállalatokhoz, ahol a főnökeim,
komoly üzletemberek azt várták el tőlem, hogy 10-15 ember teljesítményét hozzam,
és az ő több száz milliós üzleti tervüket egy személyben valósítsam meg, olyan problémát oldjak meg, ami korábban matematikailag nem működött - mesélte a hetilapnak.
Friderikusz műsorában ötévesen azt mondta, felnőve szeretne majd Nobel-díjat kapni. Igen, nagyon szeretnék. Nem a pénz miatt, hanem mert segíthetnék az egész földnek - mondta akkor. Ma már más álmai vannak, de 32 évesen is arra törekszik, hogy jobbá tegye a világot.
- Azon vagyok, hogy a szászmarcis erőt arra fordítsam, hogy a magam szerény eszközeivel szebbé, jobbá tegyem a világot. Ma már ez a legfőbb célom.
A Hahó, Öcsi! vagy a Keménykalap és krumpliorr gyereksztárja
Kovács Krisztián a ’70-es évek legnagyobb gyereksztárja volt Magyarországon. Négyéves korától, 1969-től a ’80-as évek elejéig számos szerepben láthattuk. Olyan tévéfilmekben szerepelt, mint a Hahó, Öcsi!, a Hahó, a tenger!, Az öreg bánya titka, az Utánam, srácok, a Keménykalap és Krumpliorr, illetve a Barátom, Bonca. Ma már nagyapa, és évek óta külföldön él.
A 70-es évek magyar gyereksztárja volt - 54 évesen így néz ki Kovács Krisztián
Kovács Krisztián a Hahó, Öcsi! vagy a Keménykalap és krumpliorr sztárja volt.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!