Elámulsz, mekkorák már a megasztáros Szabó Eszter és Kontor Tamás fiai - Fotók

Szabó Eszter pocakja már a harmadik Megasztár végén kerekedni kezdett.

Szabó Eszter gyerekei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Emlékszel még a 2005-ös Megasztár búgó hangú, kalapos énekesnőjére? És a szőke fürtös srácra, akinek az I Got Life című dal éneklése közben elhittük, hogy ő Berger a Hairből? Ők ketten már az elődöntők során egymásba szerettek, első kisfiúk pedig nagyon hamar, még a műsor idején megfogant.

Kontor Edvin 2006 decemberében született, öccse Kontor Armand pedig gyorsan követte őt: 2008 márciusában érkezett. Nem meglepő, hogy édesanyjuk, Szabó Eszter karrierje a Hogy te is szeretni tudj című dalhoz forgatott pocakos videoklippel indult. A dal végül 2006 egyik legtöbbet játszott rádióslágere lett.

Szabó Eszter és Kontor Tamás fiai

A pár Eszter szülővárosába, Gyulára költözött, innen jártak fellépésekre - szerte az országban. Végül azonban 9 év együttélés után elváltak útjaik. Kontor Tamás Budapestre költözött, továbbra is zeneszerzőként, dalszövegíróként dolgozik, és az elmúlt években hazai fellépései mellett nyugat felé kacsintgat. 2009-ben a Song of The Year nevű amerikai dalversenyen Country kategóriában dobogós helyen végzett Beautiful day című dala. 2016-ban pedig Susan Blake magyar származású, Bécsben élő country-énekesnővel kezdtek közös, zenei projektbe. Szabó Eszterrel, aki továbbra is Gyulán neveli a 10 éves Armandot és 12 éves Edvint, baráti viszonyt ápolnak. Az énekesnő a fellépések mellett blogol, énektanárként, újságíróként, szerkesztőként is dolgozik. Lapozd át az alábbi képeket, és nézd meg a két tündéri kisfiút!

Szabó Eszter fiaival 2018 tavaszán egy méternyi kinőtt ruhát válogatott össze. Ezzel a képpel buzdítottak másokat is az adományozásra.
Fotó: Instagram/Szabó Eszter
Megvan mindenem - írta két fia fotójához az énekesnő.
Fotó: Instagram/Szabó Eszter
Az énekesnő és kisebbik fia 2017-ben szerepeltek a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorban, ahol Armand elmondta: szereti, ha anyukája vicceskedik, de azt nem, amikor puszilgatja.
Fotó: TV2/Vigyázat, gyerekkel vagyok!
Ilyen, amikor az ember lánya két szőke pasival indul a Balatonra.
Fotó: Facebook/Szabó Eszter
Nyaranta a Gyulai Várfürdőnek is rendszeres vendégei.
Fotó: Instagram/Szabó Eszter

Nézd meg Varga Feri és Balássy Betty gyerekeit is!

A 2005-ös Megasztárban több pár is egymásra talált. Lapozd át az alábbi képeket és nézd meg Varga Feri és Balássy Betty kisfiát és kislányát is!

Emlékszel a 2005-ös Megasztár szerelmeseire? Már ilyen nagy a négy gyerekük

Nézegess képeket!

Elolvasom

Prémium vitaminok szerves forrásából

Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.   

Promóció

Ezt is szeretjük