Ma 74 éves Sunyovszky Szilvia: a Fekete gyémántok gyönyörű színésznője már nem játszik színpadon
Sunyovszky Szilvia, aki 2020-ban Kossuth-díjat vehetett át, manapság már csak a családjának, barátainak él.
Sunyovszky Szilvia Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, akit a legtöbben az 1976-ban készült és egy évvel később bemutatott filmből, a Fekete gyémántokból ismernek. A Jókai Mór azonos című regényéből forgatott, Várkonyi Zoltán rendezte alkotásban ő játszotta Evilát.
Számos más filmben is szerepelt, a Szomszédok című sorozatban 1995 és 1998 között dr. Ágai Erikát, Mágenheim doktor egyik kollégáját alakította, valamint húsz éven át ő volt a Madách Színház egyik vezető színésznője.
Sunyovszky Szilvia, a Fekete gyémántok színésznője
Sunyovszky Szilvia 1948. február 2-án, Rozsnyón született. Pozsonyban tanult színészetet 1966 és 1968 között. 1970-ben Budapesten diplomázott Várkonyi András osztályában, ám vissza kellett mennie Kassára, itt lett a Thália Színház tagja.
1969-ben szerepet kapott a Ráktérítő című filmben, amit első férje, Szőnyi G. Sándor rendezett. Tőle született egyetlen gyermeke, Beáta. Sunyovszky Szilvia neki köszönhetően ma már két tinédzser, Csenge és Villő boldog nagymamája. Második férje a belsőépítészként dolgozó Fekete György volt, akitől hét évvel ezelőtt elvált.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sunyovszky Szilvia 1971-ben a Madách Színház társulatának állandó tagjává vált, rengeteg főszerepet játszhatott el. Ez a korszak 1991-ben ért véget, akkor alakították át a színházat musicalszínházzá. Négy évvel később, 1995-ben még felléphetett az Evangélium Színházban, ám ekkor egy orvosi műhiba miatt alkalmatlanná vált arra, hogy a színpadon szerepeljen.
- Az orvos máig nem kért tőlem bocsánatot, de nem szeretek beszélni erről, mert életem egyik legnehezebb szakaszát éltem meg, amit legalább lelkileg helyre kellett tennem magamban. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valakinek amputálni kell a lábát, ami már nem nőhet vissza... Máig hordozom a fájdalmat, de igyekszem egyensúlyban maradni. Két éven keresztül tartott, hogy megtaláljam a békém - nyilatkozta a színésznő aStory magazinnak 2020-ban az esetről.
Sunyovszky Szilvia manapság társadalmi munkával foglalja el magát, a Magyar Örökség-díj bizottságának tagja. Sok időt tölt az unkáival is. Sok időt töltött a színpadon, ám az utóbbi években már csak nézőként járt színházba.
- Színházba csak nézőként járok, de gyakran hívnak a tévébe verset mondani. Csak semmi titok! címmel 2013-ban írtam egy könyvet magamról, tele fotókkal, történetekkel. Annyit mondogatták, mama, mesélj, hogy úgy döntöttem, nem csak elmesélem, le is írom. Hadd ismerjenek meg kicsit jobban. A pályám szép volt, panaszom nem lehet, de gyerek nélkül nem ért volna sokat. Nagyinak lenni pedig megfogalmazhatatlanul szép érzés - mesélte a Borsnak 2020 februárjában.
Az Abigél szereplői egykor és ma
Bár Piros Ildikó 1966 óta tartó pályafutása során számtalan filmben, sorozatban és színházi darabban szerepelt, a Szabó Magda regényén alapuló alkotás különleges helyet foglal el a szívében. Az Abigél szereplői közül jó páran ismert színészekké váltak, akik a mai napig láthatóak a képernyőn. Összeállításunkban mutatjuk, mennyit változtak a szereplők az elmúlt 43 évben.
Az Abigélben a bájos Zsuzsanna nővért alakította: Piros Ildikó 74 évesen ilyen gyönyörű
Nézegess képeket!
Elolvasom