Südi Iringó 10 évre tűnt el a tévéből: meglepő, milyen munkával keresett pénzt
Südi Iringó 2014-ben elköszönt a képernyőtől, a rivaldafénytől távol teljesen más munkája lett.

Mint, ahogy mi is írtunk róla, Südi Iringó 10 év után a Dancing with the Starsban tért vissza a képernyőre Vomberg Frigyes profi táncpartnereként.
Egy másik táncos show-ban ismerhette meg az ország, 2006 tavaszán a Szombat Esti Lázzal kezdődött a tévés karrierje.
Südi Iringó munkája
A táncos műsor mind az öt évadában szerepelt: Hajas László, Somló Tamás, Stohl András, Istenes Bence és Heilig Gábor voltak a partnerei. Utóbbival 2014-ben táncolt, aztán egy évtizedre elköszönt a tévénézőktől.

Bár nem a nyilvánosság előtt űzte, de a tánc nem tűnt el az életéből. 17 éve Százhalombattán, 10 éve Budapesten tart órákat. Egy korszak, ami a tánccal kapcsolatos, már véget ért a számára, már nem versenyez.
A tanítás mellett viszont volt egy meglepő civil munkája is, szüleivel közös varrodájukat évek óta üzemeltetik, a pandémia idején pedig papír szívószálak gyártásával is foglalkoztak.
– A Covid hatására kissé átalakult az életem, heti hét helyett már csak három napot tanítok, és így jut egy kis szabadidő. A fennmaradó időben foglalkozom a varrodával és minden egyébbel – fejtette ki a Hot! magazinnak.
Egerszegi Krisztina 50 évesen ezzel foglalkozik: több szakmát is kitanult
Egerszegi Krisztina az Úszó Nemzet Program nagykövete, de emellett foglalkozik más dolgokkal is.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Dancing with the Stars