Stohl András és Vica nászútja a Maldív-szigeteken: álomszép helyeken jártak
Stohl András és felesége tavaly nyári esküvőjük után most voltak nászúton.
Stohl András tavaly nyáron vette feleségül szerelmét, de a nászútjukat elhalasztották, mert azt remélték, idén biztonságosabb lesz külföldre utazni.
A számításaik nem jöttek be, de mivel nem akarták az utat tovább halogatni, másrészt a színésznek a színházak leállása miatt most van szabadideje, elrepültek egy hétre a Maldív-szigetekre. A meseszép kiruccanásról fotókkal együtt a Story magazinnak számoltak be.
Stohl András és Vica nászútja
Természetesen minden óvintézkedést betartottak, vérvételen és tesztelésen is voltak, a szigorú szabályoknak megfelelve pedig a szigetországban már maszk nélkül élvezhették a nyaralást, ugyanis csak egészséges emberek léphetnek be az ország területére, nem kellett tartaniuk a megbetegedéstől.
Öt és fél éve vannak együtt, de három napnál tovább eddig nem voltak távol a gyerekektől, ez volt az első egyhetes nyaralásuk. A kicsik hiánya mellett csak az volt furcsa, hogy mindketten lazíthattak, Vicának sem kellett a háztartással foglalkoznia.
Gyönyörű helyen szálltak meg, a faházuk udvarán medence, húsz méterrel arrébb az Indiai-óceán várta őket, amelynek világát kajakkal és búvárkodva fedezték fel.
- Varázslatos élmény volt, ahogy bal kéz felől ott volt mellettünk a korallzátony, és a két méter mély, türkizkék víz, kicsit jobbra fordulva viszont sötétkék óceán tárult elénk, alattunk pedig elterült az egyre sötétülő, végeláthatatlan mélységű szakadék. Egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző - áradozott a színész a hetilapnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Úgy tervezik, a következő útjukra a gyerekeket is magukkal viszik, de azok között saját csemete egyelőre nem lesz. Amikor az óvodás Bandika már iskolás lesz, újragondolják a témát.
- Bár nagyon családcentrikusak vagyunk mindketten, és a nővérem is úgy engedett utunkra, hogy csináljunk kisbabát a nászúton, a családbővítés nem volt a programterv része. A jövőben nem zárjuk ki ennek a lehetőségét, de egyelőre nem tervezünk gyereket.
Stohl András legkisebb lánya, Franciska
A színész két idősebbik lánya az első házasságában született, Luca 27 éves, Rebeka pedig 24. A legfiatalabb Stohl lány születésnapját tavaly ősszel ünnepelték, ritka közös fotó is készült, amelyen Stohl András mind a négy gyermekével látható. A kamasz Franciska kész kis hölgy lett.
Stohl András legkisebb lánya gyönyörű kamasz - Franciskáról szülinapos fotók készültek
Nézegess képeket!
Elolvasom