
Ő Soma férje - 30 éve alkotnak egy párt a ritkán látott Gyurival
Soma megható sorokkal és közös fotóval köszöntötte fel a férjét.

Spitzer Gyöngyi, vagyis Soma harminc évvel ezelőtt találkozott a férjével: az Egyetemi Színpadon lépett fel, ahol Lőrincz György hangmérnök volt.
A következő évben megszületett fiuk, Lázár Gáspár, 1993-ban pedig lányuk, Lili Hanna. 1997 szeptemberében házasodtak össze.
Soma egyetlen és örök szerelme: a férje
Soma a 62. születésnapja alkalmából posztolt egy közös fotót férjével, akit megható sorokkal köszöntött fel. Azt írta, a férfi az ő egyetlen és örök szerelme, nélküle nem lenne az, aki, emellett spirituális gyógyítóként sem tudna úgy tevékenykedni, ahogy azt évek óta teszi.
Az 53 éves sztár méhtisztító szertartásokat is végez. Ennek kapcsán mesélte 2019 januárjában Dombóvári István Tesztbeszéd című műsorában, hogy volt idő, amikor falta a férfiakat, de ennek már vége.
- Ifjú éveimben még fiatal férfiakat reggeliztem volna. De amióta a méhtisztító szertartásaimon kitisztítottam minden férfit, kivéve a férjemet, én hosszú évek óta mélyülő monogámiában élek. A férjem is - idézte szavait a Spektrum Home műsorából a Bors.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
A kapcsolatuk azért is működik jól három évtizede, mert a férje nem csak elviseli, de igényli is a sokszínű Somát.
- Van egy szükséglete az én drága férjemnek, hogy ezt az intenzitást, ami én vagyok, tűrje, bírja, szeresse, viselje. Nekem valójában a Soma Mamagésa csak egy nagyon szerény nevem a publikum felé, mert otthon azért ott van Ulrike nővér. Vannak még alteregóim, a Perverz Mazsola, a Házsártos Mazsola, a Provokáló Terrorista Mazsola - árulta el a Tesztbeszédben.
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- béres alexandra