Béres Alexandra ritkán látott férjével - Krisztiánnal 23 éve házasok

Béres Alexandra és férje, Krisztián 1996-ban keltek egybe.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vannak olyan hazai hírességek, akik már egész fiatalon megismerték életük szerelmét. Közéjük tartozik Béres Alexandra is, aki csupán 18 esztendős volt, amikor beleszeretett Barna Krisztián fotósba, akivel egy fitnesz-világbajnokságon találkoztak.

Amikor legelőször találkoztak, annyira egymásra hangolódtak, hogy 17 órát beszélgettek egymással egyhuzamban. Nem is csoda, hogy hamarosan egymásba szerettek, két év járás után, 1996-ban pedig összeházasodtak. A 43 éves sztár több interjúban is hangoztatta, hogy férje a lelki társa, kitartanak egymás mellett jóban és rosszban is. Két kislányt nevelnek, Panna kilenc-, Flóra pedig négyéves. 

Ezért álltak meg két gyereknél

Meglepetés magazin 2019 júliusi számában arról beszélt, hogy mindig is szeretett volna több gyerkőcöt vállalni a férjével, hiszen nagyon családcentrikus ember.

- Ha csak rajtam múlna, nagyon nagy családom és sok-sok gyerekem lenne. A lányok után szívesen vállaltam volna még újabb porontyokat, de nálunk demokrácia van, és Panna, Flóra, no meg a férjem, Krisztián leszavazták a kis tesót azzal az indokkal, hogy a figyelmem a hivatásom miatt már így is épp elég sokfelé oszlik, és ők nem szeretnének a jelenleginél kevesebbet kapni belőlem - magyarázta a lapnak.

Bár Béres Alexandra elfoglalt, a két lányával és férjével is igyekszik külön-külön időt eltölteni. A lányokkal külön csajos programokat szervez, míg Krisztiánnal kettesben romantikáznak.

Képes összeállításunkban megnézheted Béres Alexandra ritkán látott férjét, Krisztiánt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük