Távoznia kell a Barátok közt sármos főszereplőjének - Őt is meglepte a menesztése
Solti Ádám és egy másik szereplő is távozik a Barátok köztből.
A múlt héten megdöbbentő hír röppent fel: a Bors azt írta, a Barátok közt egyik alapszereplőjét, Berényi Miklóst alakító Szőke Zoltán több mint húsz év után már nem szeretné a sorozat főgonoszát tovább alakítani, kiszállna a sorozatból. Hogy végül valóban búcsút kell-e tőle venniük a nézőknek, azt nem tudni, de az biztos, hogy egy nyolc éve állandó szereplő színész a nyár közepén, az egyik csinos női szereplő pedig már májusban lekerül a képernyőről.
Solti Ádámot a 2010-es X-Faktorban a Non-stop nevű formációval ismerte meg az ország, ezt követően kérték fel, hogy játssza el a szívtipró Bokros Ádámot. Az RTL Klub Fókusz című műsorában azt mesélte, nagyon megszerette a Barátok köztben alakított karakterét, és úgy érzi, az elmúlt nyolc év során sokat tanult sorozatbeli kollégáitól. Azt is megosztotta a nézőkkel, hogy nem ő döntött úgy, hogy búcsút int a sorozatnak.
- Bokros Ádám távozása a stúdió döntése volt. Először nagyon meglepett, de tudjuk, hogy ez nem egy nyugdíjas állás. Nagyon-nagyon szerettem itt dolgozni, ez sosem fog változni, és persze, hiányozni is fognak - mondta.
A 39 éves sztár öt musicalben is játszik a Madách Színházban, nyáron esküvőre készül, párjával, Bernivel gyereket szeretnének, és idén beköltöznek közös otthonukba is.
Most, hogy elhagyom a Mátyás király teret, énekes leszek. Lesz egy saját zenekarom, és szólókarrierbe kezdek
- mesélte jövőbeni terveiről.
Solti Ádám mellett a sorozat Natasáját 2016 óta alakító Mezei Léda is búcsúzik a Barátok közt nézőitől. A 32 éves színésznő maga kérte, hogy írják ki, mert új kihívásokat keres.
- Léda május végéig lesz még a nézőkkel. Szeretne sokkal többet színházban szerepelni. Ádám nagyon jó kolléga, alázatos, lelkiismeretes, felkészült színész, viszont az írók úgy döntöttek, hogy a karakterét az idén kicsit pihentetik. Májusig még forgat velünk, ami azt jelenti, hogy a nézők július végéig láthatják a sorozatban - árulta el Szerencsés Gabriella, a Barátok közt kreatív producere, aki a Szőke Zoltán távozásáról szóló hírre is reagált.
- A jövő évi szerződésekről még nem tudunk nyilatkozni, mindenkivel tárgyalunk. Ahogy többet tudunk, mi leszünk az elsők, akik a nézőket erről tájékoztatni fogjuk. Az biztos, hogy Zolinak erre a szezonra még szerződése van, és forgat is.
A Barátok közt 2018-ban kiírt szereplői
A Barátok közt készítői 2018-ban is szerettek volna némi vérfrissítést a szériában, így több szereplőt kiírtak. Többeket meglepett a producerek, forgatókönyvírók döntése, és fájó szívvel távoztak a Mátyás király térről. Képes összeállításunkban megmutatjuk, kiktől búcsúztak tavaly a Barátok közt alkotói és nézői.
4 főszereplőt is kiírtak a Barátok köztből - Volt, aki keserűen távozott a sorozatból 2018-ban
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- magyar bálint
A Barátok közt jóképű tinisztárja volt – Most 40 éves, kétgyerekes apuka
- sztár
- barátok közt