Ma 68 éves a Tüskevár gyerekszereplője: így néz ki a Tutajost alakító Seregi Zoltán napjainkban
Seregi Zoltán rendezőként maradt a pályán, 2015 óta a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.
1953. június 7-én született Seregi Zoltán, aki 13 éves volt, amikor 1966-ban eljátszhatta Tutajost a Tüskevár című nyolcrészes, fekete-fehér sorozatban, ami az MTVA Archívum egyik legnézettebb műsora.
Az egykori gyerekszínészből nem lett ismert színművész, a rendezés jobban vonzotta, évek óta ő a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.
Seregi Zoltán, a Tüskevár Tutajosa
Seregi Zoltán a Tüskevár után játszott pár szerepet a József Attila Színházban, A Pál utcai fiúk 1969-es, Fábri Zoltán-féle filmváltozatában ő adta a magyar hangját Bokának, akit az angol William Burleigh alakított.
1980-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán. Az ezredforduló után a Békéscsabai Jókai Színház rendezője lett, 2015 decemberében egyhangúlag kinevezték a teátrum igazgatójává. A város közgyűlésének döntése értelmében 2021. január 1-jétől újabb öt évig Seregi Zoltán vezetheti a teátrumot, pályázatát 15 képviselő támogatta, ketten tartózkodtak.
Idén március 15-én kiemelkedő színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Hatalmas dolog volt, hogy 13 éves koromban felkértek Tutajos szerepére, máig az egyik legnagyobb kalandját jelenti az életemnek. Több korosztály nőtt fel a filmen, emlékeznek rá az emberek, mai napig időről időre megkeresnek ezzel kapcsolatban, hogy meséljek róla, sőt, rendszeresen veszek részt találkozókon, ahol gyerekeknek mesélek a sorozatról. Ilyenkor mindig azon izgulok, hogy mit szólnak majd a fiatalok, ha a filmbéli srác helyett egy idősödő, bajuszos férfit látnak meg – mesélte a beol.hu Békés megyei hírportálnak 2021 márciusában.
A Tüskevár több kisebb szerepet vállalt, és úgy látta, ez nem az ő világa. Színészként néha feltűnt egy-egy darabban, Békéscsabán is játszott, de ezek többnyire a saját előadásai voltak, amiket jól ismert. Inkább az édesapja nyomdokaiba lépett, aki a Kecskeméti Nemzeti Színház főrendezője is volt.
- Mivel édesapám is rendező volt, beleláttam a munkafolyamatba, korán átélhettem, hogyan születik meg egy-egy darab a színpadon. A mai napig óriási izgalommal tölt el, amikor egy művet életre kelthetek, láthatom, miként találkoznak, válnak egy egésszé a különböző művészeti ágak. Ez egy igazi csoda, amit a közönség is újra és újra átélhet velünk.
2012 márciusában a Duna Televízió Almárium című műsorában beszélt arról, hogy terveznek beadni egy forgatókönyvet a Magyar Nemzeti Filmalaphoz: leforgatnák a Téli berek című könyv filmváltozatát, ami szintén Fekete István ifjúsági regénye, 1959-ben született, két esztendővel a Tüskevár befejezése után, annak folytatásaként.
A Pál utcai fiúk gyerekszereplője
Molnár Ferenc 1907-ben megjelent ifjúsági regényét, A Pál utcai fiúkat már többször megfilmesítették, a mai napig mégis Fábri Zoltán 1969-ben bemutatott feldolgozás számít az etalonnak. Jancsó Miklós fia, ifj. Jancsó Miklós is szerepelt a filmben: a ma már operatőrként és Jancsó Nyika néven ismert egykori gyerekszereplő alakította az egyik vörösingest, a fiatalabbik Pásztort.
A Pál utcai fiúk gyerekszereplője volt: most így néz ki a 68 éves Jancsó Nyika
Jancsó Miklós fia, Nyika is szerepelt A Pál utcai fiúk Fábri Zoltán-féle feldolgozásában.
Elolvasom