Schmuck Andor és gyönyörű barátnője - A 26 év korkülönbség miatt támadják

Schmuck Andort és 22 éves, egyetemista barátnőjét nem érdeklik a károgók.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Március közepén derült ki, hogy Schmuck Andor új szerelme egy nála 26 évvel fiatalabb, gyönyörű egyetemista. A 48 éves politikus Az Inkák Aranya kiállítás megnyitóján jelent meg a 22 éves Eszterrel, akivel a Facebook-oldalukon március 11-én vállalták fel, hogy kapcsolatban vannak.

A 24.hu-nak adott videós interjúban a társadalomtudományi karon tanuló lány elárulta, hogy Schmuck Andor hangjába szeretett bele, imádja, ahogy beszél. Volt már hosszú kapcsolata, az négy évig tartott, és mindig idősebb párja volt, saját bevallása szerint az érett férfiakat szereti. Ezzel lefölözte a politikust, a leghosszabb idő két év és négy hónap volt, amit a férfi együtt töltött egy nővel. A 22 éves Eszter azt állította, már az első randin, azonnal kiderült, hogy működik köztük a kémia. Azóta mindennap együtt vannak, de a szüleinek még nem mutatta be párját.   

A politikus elmesélte, hogy egy véletlennek köszönhetik a megismerkedésüket: a lány elbotlott a fővárosi Bazilika épülete előtt, a férfi pedig elkapta. Két nappal később a lány egy üzenetet küldött, annyit írt: köszönöm!  

- Abban állapodtunk meg, hogy mindaddig együtt maradunk, amíg valamelyikünk nem unja a másikat, és ezért teszünk, hogy ez véletlenül se történjen meg - mondta Schmuck Andor.   

Amióta felvállalták szerelmüket, a Facebookon nemcsak jókívánságokat kaptak, de néhányan be is szóltak nekik a korkülönbség miatt, vagy sértegették a 48 éves sztárt.  Volt, aki azt írta, "ők az új Andy Vajnáék", "nem normális, hogy egy ilyen jó csaj egy ilyennel", valamint, hogy a fiatal nő csak a pénze miatt van vele. Schmuck Andor egy fotómontázzsal vágott vissza a fanyalgóknak a Facebook-oldalán. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük