Sas József fél oldalára lebénult - Lánya a Mokkában nyilatkozott az állapotáról

Sas József a bal kezét és lábát nem tudja használni, viszont szellemileg teljesen friss.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sas József március elején utazott el Thaiföldre feleségével, ám a nyaralása során rosszul lett, és kórházi ellátásra szorult az ázsiai országban. Pár nappal később hazaszállították Magyarországra, ahol azóta is egy budai kórházban ápolják. Mint kiderült, kétoldali agyvérzést szenvedett, ami miatt a fél oldalára le is bénult, így a bal oldalát egyáltalán nem tudja használni. A nyolcvanéves humorista állapotáról lánya, Sas Ágnes nyilatkozott a Mokka ma reggeli adásában.

A legendás humorista már jobban van, és napról napra erősebb, szellemileg is teljesen friss, a lánya elmondta, hogy énekel, és verseket is mond.

- A fizikumával kell még foglalkozni, ezt kell erősíteni, de nagyon jól haladunk. Jó a prognózisa, jó kedélyű, sok a látogatója. Az a több mint ezer vers a fejében sértetlen, ennek pedig nagyon örülünk, mindennek a teljes tudatában van - mondta a reggeli műsorban.

sas-józsef-fb
Fotó: MTI/Földi Imre

Édesapjáról megemlítette azt is, hogy nagyon pozitívan áll hozzá mindenhez, nem alakult ki nála depresszió, az a célja, hogy minél előbb meggyógyuljon, bár a reggeli rehabilitációk kicsit lefárasztják, de a délutáni órákban már energikusabb és vidámabb. Plusz erőt ad neki, hogy szerettei szinte egy percre sem hagyják magára addig, ameddig tart a látogatási idő, és nemcsak a közeli családtagjai, hanem jó barátai és kollégái is rendszeresen látogatják.

Sas Ágnes hozzátette azt is, hogy körülbelül júniusra már olyan erős lesz az édesapja fizikuma, hogy képes lesz az önálló mozgásra. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor térhet haza a kórházból.

Ő Gálvölgyi János ritkán látott felesége

Sas József pályatársa, Gálvölgyi János közel ötven éve él házasságban feleségével, Judittal. Nézd meg, milyen aranyosak együtt!

Gálvölgyi János és felesége 47 éve házasok - Szerelmes fotókon pózol a sztárpár

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük