
Sánta Laci a színház helyett napelemekkel foglalkozik: Békéscsabán civil munkát űz
Sánta Laci január óta dolgozik egy olyan cégnél, ami rezsinullázással foglalkozik.

Rengeteg magyar művész került nehéz helyzetbe, miután a színházak a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak bezárni a kapuikat. Sokan közülük úgy határoztak, nem várnak ölbe tett kézzel a nyitásra, civil munkát vállaltak addig, amíg újra színpadra nem állhatnak.
Sánta Laci 1992 óta mozog a színházi világban, ekkor debütált a közönség előtt Nyilas Misi szerepében a Békéscsabai Jókai Színház Légy jó mindhalálig című előadásában. Az évek során több színházban is megfordult, láthattad a Madách Színház és a Budapesti Operettszínház darabjaiban is.
Sánta Laci a színház helyett napelemekkel foglalkozik
A negyvenéves színész most a színpadot napelemekre cserélte, január óta egy olyan cégnél dolgozik, ami rezsinullázással foglalkozik. Az új munkahelye nemcsak pénzügyi stabilitást biztosít a számára, de a lelkiállapota helyrehozásában is sokat segített.

- Nagyon jól vagyok, elkezdtem egy civil munkát csinálni (…) Egy olyan világba csöppentem, ami első pillanatra nagyon fura volt, nagyon messze volt tőlem meg az érdeklődési körömtől. Rezsinullázással foglalkozunk, cégeknek és sima lakosságnak csinálunk legfőképpen napelemes rendszereket - ecsetelte a Reggeliben.
Az adás műsorvezetői, Peller Mariann és Lakatos Márk elámultak azon, hogy a sztár mennyire szenvedélyesen beszél új hivatásáról. Ez nem véletlen, nagyon a szívéhez nőtt ez a fajta munka, és azt sem tartja kizártnak, hogy később is ebben a pozícióban marad.
- Elsősorban Lacika miatt foglalkoztat ez a kérdés, ugye ő nemsokára iskolás lesz. Szeretnék vele tanulni, szeretnék ott lenni esténként lefekvéskor. És a nem civil, vagyis a színházi munkám épp akkor kezdődik, amikor egy gyerek végre lenyugszik.
Ennek ellenére esze ágában sincs hátat fordítani a rivaldafénynek, sőt épp gőzerővel próbál anyaszínházában, Békéscsabán. Inkább azon gondolkozik, hogy a két szakmát hogyan tudja majd párhuzamosan űzni.
Gáti Oszkár ezzel foglalkozik ma
Gáti Oszkár negyven évig az egyik legnépszerűbb hazai színész volt, aki számos nagy színházi szerepet eljátszhatott, így volt Lucifer Az ember tragédiájában, Lear király, Othello vagy Oberon Shakespeare műveiben.
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft