Rózsa Györgyöt majdnem megölte féltékeny szerelme - A megcsalás miatt borult ki
Rózsa György könyvet írt, amelyben tévés és magánéleti sztorikat is megosztott.
Rózsa György 2018 tavaszán és nyarán sokat szerepelt a képernyőn, amikor A Nagy Duettben Csobot Adél partnereként szórakoztatta a közönséget. A kettősük olyan jól működött, hogy végül harmadikak lettek a TV2 szórakoztató műsorában. Ezt követően csak ritkán szerepelt a tévében, aminek az volt az oka, hogy könyvet írt a Magyar Televíziónál eltöltött öt évtizedéből.
- Ebben a könyvben az olvasók beláthatnak a Magyar Televízió kulisszáinak mélyére, megismerhetik a csillogó képernyő mögötti világ ármánykodásait, az árulásokat, a megalázásokat, a becsapásokat. Sokszor sajnos bele is kényszerültem olyan helyzetekbe, ahol én lettem a balek - mesélte a 72 éves tévés legenda a Story magazinnak.
A kötet Rózsa György legendás műsorához kötődve a Nem kapcsoltam címet kapta. Abban nemcsak televíziós sztorik, de magánéleti történetek is helyet kaptak. Többek között arról is írt, hogy a ’70-es években egyetemistaként az egyik félrelépése majdnem az életébe került, féltékeny barátnője annyira dühös lett rá.
- Leningrádban írtam a szakdolgozatomat, és mi tagadás, megcsaltam ottani lengyel barátnőmet, Grazinát. Sajnos, közbejött az egyetem legszebb lánya, Szvéta, akinek nem tudtam ellenállni. Grazina viszont rájött a kapcsolatunkra, és nagyon megharagudott rám, hozzám sem szólt.
- Ennek ellenére kikísértem a vasútállomásra, amikor elutazott, ám ez óriási hiba volt, kis híján megölt féltékenységében. Tényleg nagyon kevésen múlt az életem. Akkor sem kapcsoltam. Hogy mit tett velem, a rövidesen megjelenő könyvben részletesen elmesélem. Bárcsak azt mondhatnám, hogy egy életre elvette a kedvemet a megcsalástól, de sajnos nem... - vallotta be a hetilapnak.
A Magyar Televízió legendái egykor és most
A következő képeken megmutatjuk, mennyit változott néhány legendás magyar televíziósunk, és hogy élnek napjainkban.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció