Rónai Egon felnőtt fiaival fotózkodott: Bálint 20, Gergő 18 éves
Rónai Egon első házasságából két fiú született, Bálint az egyetem mellett dolgozik, Gergő pedig szakmát tanul.
Rónai Egon azon televíziósok közé tartozik, akik végigmentek a szamárlétrán. 18 évesen kezdett a Nemzeti Sportnál gyakornokként, két év múlva újságíró, majd szerkesztő, rovatvezető és főszerkesztő lett. Olyan lapoknál dolgozott, mint a Pesti Műsor, a Polip vagy az Oké című ifjúsági magazin.
Rádiós és tévés karrierje során kamatoztatta az édesapjától tanultakat, miszerint tisztességesen, becsületesen és alázatosan kell élni. Ő is ezt tanítja az öt gyermekének. Az ATV műsorvezetője kétszer házasodott, első feleségétől született nagyfiain már látja nevelése eredményét.
Rónai Egon felnőtt fiaival
Bálint és Gergő mindketten nagykorúak: előbbi 20, utóbbi 18 éves. Ritkán láthatjuk őket apjuk oldalán, ha mégis készítenek egy-egy közös fotót az Instagramra, garantáltan számítani lehet a kommentelők gratulációira. Azt a képet is sokan jutalmazták lájkjaikkal, amelyet egy apa-fiai hétvége keretein belül készítettek Baranya megyében a festői szépségű Puchner Kastélyszállónál.
Már mindkét Rónai fiú kirepült a családi fészekből, a maguk útját járják, apukájuk pedig nem is lehetne büszkébb arra, hogy megdolgoznak a sikerért.
- A legidősebb gyerekem bizony megfogja a munkát. Amellett, hogy egyetemre jár, keményen dolgozik, és ez nekem nagyon tetszik. Az eggyel fiatalabb úgy döntött, hogy most szakmát tanul, mert jelenleg ez jobban érdekli, mint a diploma. És bár nem mindig értek egyet azzal, amit csinálnak, ezen nincs mit vitatkozni, tiszteletben tartom - árulta el a Best magazinnak 2021 novemberében.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tévés családját az összetartás jellemzi. Második feleségével, a táncművész Zsanett-tel három közös gyermekük született. A mindennapokat Bertalannal, Dorkával és Vilmossal átitatja a harmónia.
- Nem mondom, hogy minden napunk álomszerű álomcsalád, mert itt is van vita, nyúzzák egymást a gyerekek, én is szoktam kiabálni. De közben akkora szeretetben és olyan jól élünk, hogy ez önmagában véve teljesítmény.
Hegyi Barbara családi fotója
Hegyi Barbara és Zorán lassan két évtizede harmonikus házasságban élnek, de a kapcsolatukról csak ritkán nyilatkoznak, és a közösségi médiában sem láthatjuk őket együtt sűrűn. Ezért is örültek meg a színésznő követői, amikor egy közös fotót posztolt férjével és első házasságából született lányával, Balikó Rozival.
Hegyi Barbara ritka családi fotója: férjével, Zoránnal és lányával, Rozival mosolyog a kamerába
Hegyi Barbara csak ritkán posztolt családi fotót: ezúttal a férje és a lánya is szerepelnek a felvételen.
ElolvasomCover-fotó: ATV/Húzós
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- kamarás iván