Rippel Feri új szerelme 26 évvel fiatalabb - Egy rajongójába habarodott bele
Rippel Feri az első randijukon kapásból gálázni vitte új barátnőjét.
Az idén 47 éves Rippel Feri újra szerelmes lett. Barátnőjével, a 21 éves Halász Viktóriával idén február óta alkotnak egy párt, bár két évvel ezelőtt már találkoztak egy rendezvényen, viszont csak most találtak egymásra. Megismerkedésükről és a jövőbeli terveikről a FEM3 Café című műsorban meséltek.
A Story-gála óta alkotnak egy párt
Rippel Feri elmondta, hogy két évvel ezelőtt egy rendezvényen ő volt a műsorvezető, majd az esemény után több csinos lány is odament hozzá kicsit beszélgetni, köztük volt Viktória is, aki már aznap bejelölte az artistát Facebookon ismerősnek. A sztár viszont annyi jelölést kapott, hogy csak két évvel később tűnt fel, hogy a lány is bejelölte őt a közösségi oldalán. Rippel Feri teljesen elfeledkezett arról, hogy már találkoztak, ezért illedelmesen megkérdezte Viktóriától, honnan ismerik egymást. Ezután elkezdtek beszélgetni. Egy nappal később már együtt jelentek meg a Story-gálán februárban.
- "Figyelj, gyere el Budapestre, lesz egy díjátadó gála, bedoblak a mély vízbe", erre azt mondta, "Jó!". Feljött Budapestre, átöltözött, és mentünk is a gálára - emlékezett vissza az artista, aki szerint ez egy nagyon jól sikerült randi lett.
A gála óta mindennap találkoztak, így erős párrá kovácsolódtak. Mivel mind a ketten nagyon szerelmesek egymásba, már az összeköltözés is téma lett, viszont pontosan nem döntötték el, hogy ez mikor valósul meg. Ráadásul az artistának fontos teendői is vannak a tengerentúlon, valamint az április 15-én induló A Nagy Duett egyik versenyzőjeként is helyt kell állnia.
- Kettő hónapja ezt logisztikázzuk. Nekem van egy egyetemem Kaliforniában, úgyhogy most ki fogok menni Amerikába, mert jön egy vizsgaidőszak - mesélte Feri.
Így turbékoltak a sztárok a Playboy-gálán
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy az idei Playboy Man of the Year díjátadó gálán mely sztárpárok jelentek meg.
Ördög Nóra így turbékolt a Playboy-gálán férjével - A legboldogabb sztárpár voltak
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!