Árulkodó fotó: Radics Gigi szakítása után ezzel az énekessel lazított Amerikában
Kiderült, Radics Gigi egy volt megasztáros énekessel időzött a tengerentúlon.
Áprilisban derült ki, hogy Radics Gigi három és fél év után szakított a párjával. A 21 éves sztár azt nyilatkozta, mindketten nagyon sokat dolgoztak, már nem tudtak elég időt fordítani egymásra, és be kellett látniuk, hogy a kapcsolatuk már nem működik, ezért februárban elváltak útjaik. Az énekesnő a szakítást követően Amerikába utazott. Hazatérése után árulta el a Blikknek, hogy a tengerentúlon egy hónapot egykori megasztáros versenyző társával, Talán Attilával töltött.
Radics Gigi és Talán Attila a Megasztár hatodik, 2012-es szériájában szerepeltek, melyet az énekesnő megnyert, az énekes pedig a hatodik lett. Barátok lettek, a tehetségkutató után is tartották egymással a kapcsolatot. Együtt készítettek egy szerelmes dalt Radics Gigi legújabb lemezére, és egy hónapot együtt töltöttek a Csendes-óceán partján, ahol az énekesnő több klipjét is forgatta. Az együtt töltött időről egy márciusi fotó is árulkodik a 32 éves énekes Instagram-oldalán.
Összekötöttük a kellemest a hasznossal. Már a versenyben nagyon összehaverkodtunk, és utána is tartottuk a kapcsolatot. Az összes többi versenyzőtárs közül Attila maradt meg az életemben egyedül - nyilatkozta Gigi szűkszavúan a napilapnak, de arra nem kívánt válaszolni, több van-e köztük barátságnál.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!














