
Polgár Tünde férjét rohammentő vitte kórházba: Árpád az intenzívre került
Polgár Tünde és férje a YouTube-on számoltak be Polgár Árpád életveszélyes balesetéről.


"Életünk legborzalmasabb heteit éltük át” - ezzel a mondattal kezdődött Polgár Tünde és férje, Árpád új YouTube-videója. Elmagyarázták a feliratkozóiknak, hogy az elmúlt időszakban azért láthattak előre felvett, konzervanyagokat az oldalukon, mert Árpád olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy több napig kórházban ápolták.
A baj amerikai otthonuk teraszán történt meg. Polgár Árpád a medencében úszott, majd miután kijött a vízből, és rálépett a kőre, óriásit esett.
Polgár Árpád balesete
Szerencsére Polgár Tünde és közös fiuk, Dani is otthon volt, így azonnal a családfő segítségére tudtak sietni.

- Arra rohantam oda, hogy nem kap levegőt, fennakadtak a szemei, és csak rázkódik a földön, mint akinek epilepsziás rohama van. Azt hittem, hogy megint a háta, mert egyszer már eltörte a gerincét. Azonnal üvöltöttem Daninak, hogy hívja a mentőt. Hat percen belül itt volt a mentő - ecsetelte Polgár Tünde.
- Akkor Árpi felpattant, elkezdett öltözni, látszott, hogy fogalma sincs, hogy hol van, semmiről nem tud. Rosszul lett, kijött belőle minden, ott találtak rá a mentősök, onnan sikerült a kórházba bevinni.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
A kiérkező mentősök megállapították, hogy nem tiszta a tudata, amikor megkérdezték tőle, milyen évet írunk, azt válaszolta, 2010-et, és azt sem tudta megmondani, hogy hívják.
Végül rohammentővel szállították azonnal a kórházba. Előbb a sürgősségire vitték, ott olyan kritikusnak találták az állapotát, hogy az intenzív osztályra tették. Kiderült, az esés következtében az agya előrecsúszott a koponyájában, és bevérzés is van.

Napokig az intenzíven kezelték, a negyedik napon tudatosult benne, hogy kórházban van. Most sem tudja felidézni a balesetet, és az azt megelőző, illetve a kórházban töltött első napokra sem emlékszik.
Úgy érzi, a szerencse embere, ugyanis ilyen fokú sérülésekbe a legtöbben belehalnak, ő viszont már a kórházban jobban lett, végül nem volt szükség műtétre. Azzal zárta a felvételt, hogy mindenkit arra int, értékelje az életet, mert a tragédia egy pillanat műve alatt megtörténhet.
Nézd meg Polgár Tünde fiatalkori fotóját!
Polgár Tünde több mint két évtizede alkot egy párt Polgár Árpáddal, aki ingatlanokkal és régiségekkel üzletel. Az Instagramon követőivel megosztotta, hogy immár 23 éve tartanak ki egymás mellett jóban-rosszban.
Cover-fotó: YouTube/Polgár net
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- születésnap