Emlékszel Pokrivtsák Mónikára? Meglepődsz, Amerikában mi a munkája
Pokrivtsák Mónika tíz éve hagyott fel a tévézéssel. Most nagyon más foglalkozást űz.
Pokrivtsák Mónika az RTL Klub indulásának évében, 1997-ben került a csatornához, ahol rögtön rá is bízták a Meri vagy nem meri című vetélkedő vezetését. Később olyan műsorokat vezetett, mint a Mire gondolok?, a Joker, a Teleparti, a Találkozások vagy a Játékzóna.
Tíz évvel ezelőtt felhagyott a televíziózással, és amerikai üzletember férjével az Egyesült Államokba költözött. Azóta csak nagyon ritkán ad interjút. A Fókusszal most kivételt tett, és elárulta, mivel foglalkozik a tengerentúlon.
Pokrivtsák Mónika tíz éve Amerikában él
Pokrivtsák Mónika legutóbb 2017 nyarán adott interjút a Fókusznak, akkor arról mesélt, hogy egy éttermet üzemeltettek együtt.
- Ha kellett, akkor berohantam a konyhába pizzát készíteni, ha kellett, akkor a bárpult mögött megcsináltam egy koktélt, de rendeléseket is felvettem az asztalok között rohangálva, ha úgy hozta a helyzet - mondta akkor.
Először Floridában, majd Kaliforniában laktak. Két évvel ezelőtt azt mondta, 2008-ban megismert férjével Boston közelében laknak, és ugyan időnként hiányzik neki a tévézés, de a magánélete mindenért kárpótolja. Kihívásokban sem szenved hiányt, a nézőkkel megosztotta, hogy ősszel újra egyetemista lesz: számítástechnikát és kommunikációt tanul majd egy amerikai egyetemen.
Légiutas-kísérőként dolgozik
A 45 éves egykori tévés és férje három hónappal ezelőtt egy floridai kisvárosban telepedtek le, Pokrivtsák Mónikának pedig néhány hónapja új foglalkozása van.
- Jelenleg egy amerikai légitársaságnál dolgozom, légiutas-kísérő vagyok. Két gyerekkori álmom volt: hogy TV-s műsorvezető legyek és stewardess. Pár napja éppen San Franciscóban voltam, előtte egynapos utam volt Cancunba, de az csak egy fordulás volt. Előtte Párizsban voltam. Sosem lehet tudni, hogy éppen Bostonban kötök ki az egyik nap, a másikon meg Washingtonban - nyilatkozta a Fókusznak Sype-on.
Bár már tíz éve visszavonult, nem él rivaldafényben, mégis a mai napig kap leveleket a rajongóitól, ha pedig Magyarországon jár, mindenhol felismerik az utcán.
- Nem könnyű, amikor a szüleim, a testvérem több ezer kilométerre laknak tőlem. Nehéz, hogy nem tudom átölelni őket, hogy nem tudok egy puszit adni az arcukra. (…) De a lényeg, hogy jól vannak, és tudom, ha bármi van, akkor számíthatok rájuk, és ők számíthatnak rám.
Gombos Edina így él Amerikában
Gombos Edina hosszú éveken át a TV2 egyik legismertebb arca volt. A szőke, mosolygós műsorvezető 2004-ben ment feleségül a kubai származású Alberto Costafredához, akit 2008 októberében egy kislánnyal, 2015 márciusában pedig egy kisfiúval ajándékozott meg. A család négy évvel ezelőtt felszámolta magyarországi életét, és Floridába költöztek.
Emlékszel Gombos Edinára? A 42 éves sztár így él családjával Amerikában
Gombos Edina YouTube-csatonát indított, a videókkal betekintést enged floridai életükbe.
ElolvasomTényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- oroszlán szonja